Madarász Viktor eredeti síremléke
A Kulturális Örökség Napja alkalmából szervezett bejáráson végre eljutottam a Pest megyei Vármegyeháza épületébe. Már nagyon rég terveztem, sajnos, csak sejtem, mi volt az áhított cél. Persze, a többség már régen itt van a Köztérképen, így igazi csemege kell, hogy legyen.
Vezetőnk kevés újat szólt a szobrokról. A harmadik udvarban viszont felmutatott az első emeletre és felhívta a figyelmet, hogy ott xy síremlékét látjuk. A nevet gyanúsnak találtam, töröltem is rögtön, de mégiscsak érdekes, ha egy első emeleti szoborfülkében egy síremlék van, amit én nem vettem észre a lombok takarásában.
Futottam fotózni, mert ugye az biztos, hogy szobor. Aprónak és angyalnak látszó figura, aki óriási babérkoszorút tart bal kezében. "Ruházata" elég érdekes, de valami meg van kötve a hasa tájékán. Bal kezével érdekes mozdulatot tesz, de mivel lentről, ill. elölről több nem látszik, ezt nem tudtam azonosítani.
Hazaérve izgatottan kerestem. Vajon kinek a síremléke lehet és hogy kerül oda? Lényegében nem volt nehéz dolgom, de mégis. Bizonyos infók rendre ismétlődnek különböző forrásokban, de csak azok. Így a rejtélyt sikerült ugyan megfejteni, de az eredmény mégsem 100%-os. Reménykedem, a hiányzó infók előbb-utóbb meglesznek.
A választ a vármegyeháza építéstörténete, pontosabban 1945 utáni újjáépítésének leírása adja: "A III. udvar I. emeletén külön falfülkében elhelyezett Géniusz-szobor Madarász Viktor festőművésznek a régi Kerepesi-temetőben állott síremlékéről került mai helyére...." A miért és hogyan nagyon érdekes, de sajnos, itt meghaladja a kereteket. Lényeg, az újjáépítést tervező építész (Imrényi Béla) különböző, ide illőnek gondolt műtárgyakat szedett össze az ostrom utáni Budapesten és a stílust és a műemléki elvárásokat tartva beépítette a vármegyeháza épülete különböző felületein.[1]
Akkor már tudni lehet, kinek a síremlékéről származik a sokatmondó című Géniusz. De mi a Köztérképen úgy tudtuk, hogy Madarász Viktor síremléke 1967-ben készült Vigh Tamás értő kezei által. Ez természetesen igaz, de ezek szerint volt egy korábbi síremlék.
Tóth Vilmos a Kerepesi úti temető szakértője korábban megjelent gyűjteményeiben egyáltalán nem említi. A 2018-ban megjelent összegző kiadványában azonban már olvasható, hogy a festő "első sírhelye a 20. parcellában volt 1917-ig". Itt az évszámban nem vagyok biztos, mivel az Madarász halálozási évszáma, de a lényegen nem változtat.
Fontosabb a jegyzet, ami ide kapcsolódik: " Eredeti síremléke a pesti vármegyeháza udvarán található.[2] Marad néhány kérdés: ki (alkotó), mikor (évszám), miért?
1924-ben a napi sajtó egy cikke jelzi, hogy a főváros "régi nagyjaink" számára, akik a Kerepesi úti temetőben nyugszanak 32 síremléket kíván állítani. Névsor van (köztük Madarász Viktor is), döntésre vár. [3]
Nagyon hasonló állapotot összegez a Fővárosi Közlöny 1929-ben megjelent közlése is, ahol tovább tárgyalják a tervezett, de meg nem valósult síremlékek ügyét, a névsorban még mindig Madarász Viktor, a döntés még várat magára. [4]
Mindezek alapján valószínű, hogy a főváros megvalósította sok éves tervét valamikor, 1929 után. Sajnos, konkrétumot nem találtam arra, hogy ez mikor történt, vagy esetleg más forrásból valósult meg a Géniusz. Mint ilyen, az alkotó is titok maradt, a keresésem egyelőre nem hozott eredményt. További kérdés, mikor-miért került el a sírhelyről a Géniusz, Madarász Viktor eredeti síremléke?
[2] Tóth Vilmos: Nemzeti nagylétünk nagy temetője; A Fiumei úti sírkert... p.132-133.
[3] A fővárosi tervek a 32 síremlék állításáról (8 Órai Ujság, 1924. április 3. p. 7.), előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/8OraiUjsag_1924_04/?pg=26&layout=s
[4] Fővárosi tervek síremlékek állítására: (Fővárosi Közlöny, 1929. április 9.) előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/FovarosiKozlony_1929_1/?pg=673&layout=s

"Madarász Viktor eredeti síremléke" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/80 • 12.1mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ63/10 • 1/250 • 44.8mm • ISO800

ƒ50/10 • 1/80 • 12.1mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Madarász Viktor eredeti síremléke" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/80 • 28.7mm • ISO800

ƒ63/10 • 1/80 • 99mm • ISO800

ƒ63/10 • 1/100 • 75.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Madarász Viktor eredeti síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 14.9mm • ISO200

ƒ63/10 • 1/160 • 95.9mm • ISO800

ƒ41/10 • 1/250