Schuchmayer-bérház domborművei
A Frankel Leó útnak azon a részén, ahol nem sokszor, de elégszer megfordultam korábban, hirtelen megláttam a macis homlokzatot. Gyanítom, nemrégiben újították fel az épületet, lehet, azért tűnt fel csak most a vakító napsütésben.
Az épületről nem sok infót találtam, de tervezőjének, Löllbach Kálmánnak nevét, az építés évét sikerült megtalálni.[1] Persze, a Szecessziós Magazinra, ill. térképes mellékletére lehet számítani.
A megrendelő, Schuchmayer Mátyásné [2] neve egy Wikipédián talált kép alapján lett meg (róla semmi, de férje darabontkapitány volt [3]), na persze, ha lenne még Urbface.com, sokkal többet is megtudhatnánk az épületről, de sajnos az elmúlt.
Az épületnek nincs sok díszítése, igazán diszkréten lett elhelyezve az alkóv-szerűen kiugró rész alsó sávján a három dombormű. Főszerepben a mackók!
A két szélső dombormű egymással szimmetriában mutat egy-egy gömbölyű gyerkőcöt, akik a macik hátán ülnek – fejükön egy keleties pánttal. A képek megszokott, szecessziós stílust idéző növényi, ill. gyümölcsből készült girland-dal egészülnek ki.
A középső dombormű okos kis csavarral tartja meg a homlokzat díszítésének egyensúlyát: középen áll a pufók gyerkőc, a szimmetriát a kétoldalt látható macifejek, ill. a kétfelé ágazó girland adja.
[2] Építtető (Urbface.com): https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Frankel_Le%C3%B3_%C3%BAt_20,_2019_Orsz%C3%A1g%C3%BAt.jpg
[3] Építtető férje: https://24.hu/kultura/2020/02/16/szilagyi-dezso-ter-4-forster-berpalota-szecesszios-haz-ismeretlen-budapest/
Normál és archív fotók

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/1779 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/3040 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 36.6mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 31.5mm • ISO80

ƒ63/10 • 1/250 • 54.6mm • ISO125

ƒ63/10 • 1/250 • 102.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 102.3mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 105.7mm • ISO100

ƒ63/10 • 1/320 • 109.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 109.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/2288 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/405 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • 9.2mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 7.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/2114 • 4mm • ISO20
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"Schuchmayer-bérház domborművei" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/3690 • 4mm • ISO20