Józsa Béla
Főút
1919-ben a magyar Tanácsköztársaságban vöröskatonaként szolgált, majd visszakerült Kolozsvárra. Itt "a famunkások szakszervezetében válik marxistává, egyben a proletárkultúra propagandistájává."
1928-tól a Munkássegély titkára lett, népkonyhát, sztrájktanyát szervezett, ingyenes orvosi rendelőket és napközi otthonokat állított fel Kolozsvár szegényebb munkásnegyedeiben. Művészi hajlamainak megfelelően szocio-fotóiból rendezett kiállításokat, egyben az agitációs költészetének hatására megverselte munkástársainak életét és elhatározottságát. 1932 tavaszától az őszi betiltásig a Szolidaritás c. folyóirat szerkesztője volt, és ugyanabban az évben részt vesz a Nemzetközi Munkássegély berlini kongresszusán. A kor jobboldali totalitárius rendszerében többnyire illegálisan tudta terjeszteni eszméit. Sógorával Nagy István íróval Írjatok címmel illegális lapot adott ki. Legálisan a Brassói Lapokban, a szociáldemokrata Előre-, a Bányavidék-, a nagyváradi Friss Újság és az Erdélyi Magyar Szó hasábjain jelentek meg írásai. Az 1940 őszén bekövetkezett II. bécsi döntés után, amikor Északerdély visszatért Magyarországhoz, antifasiszta megnyílvánulásai erúteljesebbekké válltak, a budapesti Népszava, Magyar Nemzet, Független Magyarország és Szabad Szó hasábjain jelentek meg írásai, munkások, parasztok összefogását hirdetve nemzetiségi különbség nélkül. A Békepárt szervezője lett, illegálisan irányítja az észak-erdélyi háborúellenes mozgalmakat, az 1848-as Erdély írói csoportosulásának vezető egyénisége volt, a népi írók határozott antifasiszta magatartását sürgette. Az olasz fasizmus 1943 júliusi összeomlása után a fasiszta Németországgal való szakítást követelte; új Vásárhelyi Találkozót készít elő. 1943 novemberében a Horthy-rendszer katonai hatóságai letartóztatták és halálra kínozták. Vértanúsága hírére a kommunisták vezette Békepárt Budapesten háborúellenes kiáltványt bocsátott ki. Sírja a kolozsvári házsongárdi temetőben van. 1960-as, 1970-es évek magyarországi és erdélyi kommunista poropaganda használta az ő műveit, agitációs verseit, utcákat neveztek el róla, szobrokat állítottak tiszteletére. Szülőfalujának főterén 1979 június 1-én avatták fel ezt, a határozott, elszánt arcvonásokkal megörökített bronzszobrát.
"Józsa Béla mellé nem a múzsák, a korbácsok feküdtek. Küzdő volt fejszés időkben, tollal is csak fegyvert forgató, kinek agitációs líráját elkerülte minden rendű-rangú ámulat." - írta róla Farkas Árpád.
László Béla: Józsa Béla harca a román királyi diktatúrával és a magyar reakcióval. Világosság (Kolozsvár) I/36 szám. 1944 november 30.
Farkas Árpád: Felnövekvő kisvárosok. Előre (Bukarest), XXX/9007 szám. 1976 október 31.
Cseke Gábor: Kettős örökség. Előre (Bukarest), XXXIV/10046 szám. 1980 március 9.
"Józsa Béla" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!