A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II.
Alkotmány utca
Az avatást követően Barth Ferenc festőművész, három modern ólomüvegablakot készített 1943-ban. [2]
A földszinten a jobb oldalon, az első ablakban három szimbólum látható, a keresztből kiáramló szentlélek, alatta a remény horgonya, és a szív az emberség bölcsesség vörös jelképe látható. Jobb oldalon alul az alkotói szignó, mellette az adományozó neve olvasható. Az egész ablak kékes árnyalatú üvegekkel, vörös árnyalatú berakásokkal készült.
A karzaton a bejárat feletti jobb oldalon a Máriát dicsőítő ablak, fenn egy aranyalma, felette korona, középen a szűziesség lilioma. Alatta Mária Szíve, kiáramló sugarakkal. Zöldes, barna árnyalatú üvegek, alul visszatérő vörös szív. Az ablakon olvasható szöveg: Máriát dicsérje ajkunk.
Az orgona bal oldalán lévő falon, az Isten szeme festet üveg szűri a fényt. A háromszög közepén Isten szeme néz le ránk, sugaras motívummal díszítve a királyi korona felett. Kék és zöld árnyalatú üvegek keveréke. Szövege: Ujjongjatok az Úr király elött.
Előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/MakoiUjsag_1942_07/?pg=2&layout=s
[2] Albertus László: Négy templom - négy történet (Mezőkovácsházi Városi Könyvtár, 2019.)

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/250 • 170mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/250 • 180mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/320 • 180mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/250 • 180mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 43mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 48mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/200 • 150mm • ISO160

ƒ56/10 • 1/80 • 48mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/100 • 50mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/100 • 53mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/200 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Boldogságos Szent Szűz-templom üvegablakai II." c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/50 • 5.6mm • ISO406