Kiskunfélegyházán a József Attila Általános Iskola 1954-ben nyitotta meg kapuit a nebulók előtt. Az iskola falai számunkra is rejtegetnek meglepetéseket. Nemhogy az országban, de sajnos még a városban is kevesen tudják; a lassan 60 éves oktatási intézmény bizony három csodálatos falfestménnyel büszkélkedhet, melyek szinte egyidősek az épülettel.

Az információmorzsa, amire felkaptam a fejem, nem volt más, mint egy régi újságcikk, ami meglehetősen rövid és tömör volt, azonban a számunkra fontos információk kimaradtak belőle; nem derülnek ki belőle a festőművészek nevei.

"Az egyik napon három idegen férfi nyitott be Félegyházán a legmodernebb elvek alapján felépített József Attila általános iskolába. Festőművészek voltak, a Képzőművészeti Alap küldte őket. Elmondták, hogy mi járatban vannak és tüstént munkához is láttak. A pajtások bámulva vették őket körül, amikor látták, hogy a zsibongók falán megkezdődik a nagy munka. A három freskó közül a második emeleti készült el előbb, utána az első emeleti és végül a földszinti. Az első és második emeleti freskó ugyanolyan vidám pajtásokat ábrázol, mint azok, akik az iskolában tanulnak. A földszinti freskó pedig a kenyércsata fáradságos munkájára figyelmezteti a gyerekeket. A három kép összesen 51 000 forintba került."^[1]

A főbejáraton belépve egyből balra a földszinten található Molnár József festőművész alkotása. A meleg nyári napon a kézi aratáson a paraszti élet egyik fontos mozzanata, az aratás elevenedik meg a szemünk előtt. Az egyik kaszás pihen, éppen a távolban feltűnő - abban az időben még ritkaságnak számító - kombájnt nézi, míg a másik fiatal férfi a kezében lévő kaszát feni. Eközben lányok és asszonyok kévébe kötik a lekaszált gabonát. A háttérben egy fehér ló áll egy szekér mellett, talán éppen szénát abrakol. A kép zárásaként egy fiatal fiú a kévéket hordja, miközben egy fiatal lány kettő korsóban szomjoltót hoz a tikkasztó melegben dolgozóknak.

Talán ennek a falfestménynek van a legérdekesebb története. A festőművész évtizedekkel később, egészen pontosan 2003 őszén átutazott a településen és felkereste az iskolát. Ekkor került rá a festmény jobb alsó sarkába a szignója az évszámmal. Az iskola 50 éves jubileumának alkalmából megkereste az akkor 81 éves festőművészt, aki szívesen eleget tett a felkérésnek és elmesélte a műalkotás történetét.

"Elmondta, hogy a Képzőművészeti Lektorátuson kijelölték őt és még két társát, hogy az iskolában falfestményt készítsenek. Akkoriban az állami építkezések költségeinek 2 ezrelékéből kötelező volt a közintézmények tereit, falait díszíteni. Mivel ő már 1949-ben VIT-díjat kapott, egyik kép elkészítését rábízták. Társai az előzetes tervek elkészítése és bemutatása után gyakorlatilag két hét alatt festették meg a képeket, ő a maga igényességével ennyi idő alatt nem készült el, még egy hétre volt szüksége. A terveket Szőnyi István fogadta el, mint konzultáns megbízott a fiatal festők tehetségében. Elkészült a kép, a Lektorátus nevében Miháltz Pál festőművész, főiskolai tanár vette át. A festő teljesítette, amit tőle elvártak. Azóta egyetlen egyszer látta a képet, régen, nem is emlékezett arra, hol, melyik utcában, melyik iskolában járt, s most nagy örömmel vette tudomásul, hogy épségben látta viszont művét, s köszönetét fejezte ki ezért. Vallomása szerint - nem volt adott a téma - saját gyermekkorának szereplőit, a határt, a dolgozó parasztembereket, a természetet szerette mindig, s ezért választotta a témát. Művészetének első ihletője a szülőföld, a mátrai táj. Most a hely szellemét figyelembe véve stílusosan alföldi tájat, búzamezőt, aratókat örökített meg."^[2]

És még egy érdekesség így a műlap margójára: a régi újságcikk freskókat említ, a KMML életrajz és a jubileumi évkönyv is seccot ír erre a falfestményre.

---