Sopron, Széchenyi tér 4.

Sopron
Széchenyi tér 4.
A domonkos-templomon.

Felállítás1725

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2024.10.11. 07:38
Sopronban 1674-ben Batthyány Erzsébet telepítette le a domonkosokat.[1]
A rendalapító szerzetesnek a templom homlokzatán és a rendházon is szobra áll.
A templom oromzatának legmagasabb pontján az áldást adó Jézus Krisztus szobra áll.
A Megváltó célja „a Sátán uralmának megtörése, következményeinek fölszámolása és Isten országának megvalósítása. Jézus mindezt igazolja küldetésével, gyógyításaival, a holtak életre keltésével, a bűnök megbocsátásával. Erkölcsi tanítása alkalmassá teszi az embert az Isten országának befogadására. Szenvedését és halálát úgy ajánlja föl, mint engesztelő áldozatot a bűnökért, s ezzel mindnyájunk nevében lerója az elégtételt.”[2]
Az áldást osztó Jézus Krisztus bal kezében a hatalom és uralkodás-, egyben az örök isteni irgalmasság, a bűn legyőzésének és a megváltás jelképével, az országalmával ábrázolt.
Források:
[1] Soproni domonkosok temploma: http://index.sopron.hu/belv/domonkos.html
[2] Megváltó: http://lexikon.katolikus.hu/M/megv%C3%A1lt%C3%A1s.html

Bertha János műlapja


Kapcsolódó
Szűz Mária
Kapcsolódó
Szent Domonkos
Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547089
Feltöltve
2023.11.21. 17:37
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/125 • 175mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.21. 17:37

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547087
Feltöltve
2023.11.21. 17:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.21. 17:34

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547091
Fotózva
2022. április
Feltöltve
2023.11.21. 17:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.21. 17:42
2022. április

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
548968
Feltöltve
2023.12.17. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/2500 • 300mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.17. 18:36

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
548967
Feltöltve
2023.12.17. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/640 • 50mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.17. 18:36

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
548970
Feltöltve
2023.12.17. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/640 • 48mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.17. 18:36

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
548971
Feltöltve
2023.12.17. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1250 • 280mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.17. 18:36

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
548969
Feltöltve
2023.12.17. 18:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.12.17. 18:36

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547088
Feltöltve
2023.11.21. 17:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/125 • 175mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.21. 17:34

"Jézus Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
547090
Fotózva
2022. április
Feltöltve
2023.11.21. 17:42
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.11.21. 17:42
2022. április
Összesen 10 fotó

Műlap története

23 órája
Bertha János publikálta "Jézus Krisztus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.