Újabb mesék nyomában jártam. Csak most csatlakoztam egy szervezett csoporthoz, így több helyen elő volt készítve, hivatalosan egyeztetve a bejutás. Amerre jártunk, többé-kevésbé már ismerős volt pl. a Mesélő házak bejegyzéseiből, de így összeszedettebb. A séta címe: Megfestett fény – Erzsébetváros. Nem véletlen összefüggés, a szakma képviseletében velünk sétált Für Judit, üvegművész is.
A Wesselényi utcai ház az utolsó volt a sétán, mondhatnám, hab a tortán. Minden emeleten azonos, savmaratott technikával készült üvegablakok voltak, ma már többé-kevésbé épen, vagy hiányosan... a legfelső szinten szinte eredeti valójában.
Vezetőnk mesélte, írja: ezek az üvegablakok már az utolsó, igen ritka példányok közül valók a szecesszió korából, amik figurális díszítéssel készültek. Az épen maradt példány jobb szárnyán egy nő alakja látszik. Öltözéke keleties szabású, a földön ül. Környezete a természet, profilja alapján kivehető, a távolba néz. Kezében füstölő, "mellette almafa, vízpart, nádas", "... felette a nap sugarai a japán metszetek hangulatát idéző, kicsit gyerekrajzos stílusban....". A motívum emeletenként ismétlődik, de a legalsó szinten sajnos, "minden elveszett az...elmúlt 80 évben valamikor.".
Üvegművész szakértőnk a cikkben is a keleties ábrázolásról és a technikáról beszél: "A savmaratott ablakok és ajtók elegáns és gazdag megjelenést kölcsönöznek minden épületnek. A teljes képet szinte sosem tudjuk befogadni a fénytörések miatt, így arra késztet minket, hogy mozogjunk előtte, felfedezve minden kis részletét. A japán tárgyakra és ábrázolásokra jellemző egyszerűség, dekorativitás, linearitás és síkszerűség a savazott üvegen való ábrázolásban méginkább nyomon követhető. A japán mindennapi életből vett jelenet, annak stílusjegyeivel, és díszeivel egy kertben ülő hölgyet ábrázol, de vonalvezetésében a szecesszió lágy, kanyargó levelű formáival keveredve." A savmaratás technikájáról (és veszélyeiről) ugyancsak olvashattok ugyanott.
Nagyon nehéz volt az üvegeket fotózni. Nem csak azért, mert a csoport huszon-néhány tagja ugyanazon a területen mozgott, így színesítette a képet. De egyáltalán nem mindegy, honnan jön a fény, hogy úgy mondjam, milyen kedve van (és hol vagyok én).
Barbara azt írja, az itteni ablakok nem adnak átlátszó felületet. Érdekesség, hogy próbáltam kívülről is fotózni, de én láttam a folyosón mocorgó embereket, míg a fényképezőgép lencséje nem... viszont nem tudott megbirkózni a tükröződéssel.

---