Tatabánya, Szent Borbála tér 1.

Alternatív, helyi címek:Tatabányai pannó

Tatabánya
Szent Borbála tér 1.
A Vértes Agorája művelődési központ belső terének falán látható.

Készítés1994

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2024.06.10. 10:22
Tatabánya egyik legszebb terén áll a Vértes Agorája művelődési központ és múzeum, mely összefogja a város kulturális életét.
1994-ben alakult át, az előző érában lepusztult, korszerűtlen kultúrotthonból, modern művelődést szolgáló intézménnyé. Ebben az időben készült, pályázati kiírás útján a most bemutatott nagyméretű alkotás.
Barabás Márton szobrászművész egyik legnagyobb műve, az épület falát díszítő, falemezekből álló, geometrikus kialakítású pannója. A közel negyven négyzetméteres alkotás a bejárattól balra az egész falat beborítja. Közepén egy nagy nyolcágú csillag, melynek a közepén, egy kisebb kereszt van, mely szintén csillagra hajaz. Körül a háttérben az ég kékje és a felhők képe tűnik fel. Olyan mint egy mandala? Virág és koszorú motívumod díszítik, melynek színvilága eltér a kép nagy részét uraló kékes árnyalatoktól. Az alkotás két sarkában átelemben, egy-egy narancs színű labirintus, alsó sarkában egy sakktábla, és fenn egy számomra érthetetlen villanykörtés motívum látható.

"A Közművelődés Háza 1994-ben, Magyarországon elsőként, közhasznú társasággá alakult. A nehéz pénzügyi helyzet ellenére, pályázatoknak, szponzoroknak és nem utolsó sorban elhivatott kollégáknak köszönhetően, ebben az időszakban épült meg galériája, átépült az aula, elindult több program mellett a Tatabányai Társasági Estély, a Szentivánéji Karnevál és a munkanélküli fiatalok pályaorientációs programjának szervezése." [1]

Az alkotás részletes elemzése, részlet: "A pannó meghatározó, lényegi eleme egy nyolcszög alakú csillag, amely egy keresztet is hordoz magában, és amely egyszersmind kicsit a mandalaformára is utal. A távol-keleti vagy keresztény mitológiáknak is vannak meditációs objektumai vagy tárgyai, amelyeknek kapcsán tulajdonképpen - bár egy geometriai alakzatot néz az ember - valamiféle transzcendencia felé vezető inspirációt kaphat a szemlélő." [2]
Források:
[1] Az épületről: https://avertesagoraja.hu/cegtortenet/
[2] A mű pontos és részletes leírása: előfizetést igénylő forrás Új Forrás, 1997 (29. évfolyam, 8. szám) Wehner Tibor: A Tatabányai pannó (Beszélgetés Barabás Márton festőművésszel) 13-20. oldalon. https://adt.arcanum.com/hu/view/UjForras_1997/?pg=636&layout=s

Cím alapján hasonló

"Pannó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
562933
Feltöltve
2024.05.29. 21:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.05.29. 21:49

"Pannó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
562923
Feltöltve
2024.05.29. 21:46

Benkő Gabriella Emese 24.05.29. 21:46

"Pannó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
562924

562922

562926

562927
Feltöltve
2024.05.29. 21:48

Benkő Gabriella Emese 24.05.29. 21:48

"Pannó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
562928

562930

562931
Feltöltve
2024.05.29. 21:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.05.29. 21:49

"Pannó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
562929
Feltöltve
2024.05.29. 21:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.05.29. 21:48
Összesen 10 fotó

Műlap története

06.10. 10:22
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Pannó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.