Kezdésnek álljanak itt a száraz tények, hogy legyen min elgondolkodni, mit is jelent szobrásznak lenni...
330 cm széles, 190 cm magas, 40 cm mélységű, súlya 40 mázsa! Az barátok között is 4 tonna. A dombormű megformálására 4000!!! órát fordított. Az több mint 166 nap, ha étlen-szomjan a nap 24 órájában ezen dolgozott volna. És most jön a legmegkapóbb rész: a dombormű ajándék, a szobrász ugyanis társadalmi munkában, minden ellenszolgáltatás nélkül készítette el és adta szülőfalujának. Na ez az igazi hazafiasság.
A dolgos hétköznapokat ábrázolja a 80-as évekből, amikor a szocializmust építettük, közelebbről a Gerecse-völgyi község népének munkásnapjait a kenyérért, a jólétért. "A stilizált gyümölcsös „családfa” alatt középen három gyermek játszik, mellettük egy szövőnő és a kenyeret szegő földművesasszony. Oldalt kőbányász, kőfaragó, és építőmunkás végzi a fő tardosi mesterségeket." Egy idilli kép az elképzelt idilli világból. A mai fiatalok már nem is értik az "akkori" világot, a foglalkozások is idegenek tőlük, lehet, hogy a szerszámokat sem fogják megismerni pár év múlva. De akkor ez jelentette a jövőt, minden felnőtt arcán mosoly bujkál és gyerekek is boldognak tűnnek.

Egy kis szösszenet: Mindennapos dolog a kenyér - a kisebbik fiam látván a képet megjegyezte: "jé...akkor ilyen kerek volt a kenyér?" No komment...

A domborművet Vámosi László, a Hazafias Népfront megyei titkárának helyettese avatta fel. Beszédében kiemelte, a rendkívül intenzív társadalmi összefogást, ami a Tardosbányán élőket jellemzi.
Ehhez kapcsolódott az alkotó Vörös Gábor is: " Valóban ezt akartam kifejezni a domborművel, melyet magam terveztem és valósítottam meg... Régóta készülök arra, hogy valamit adjak falumnak, hiszen itt születtem, nőttem fel, ezért is a nevem előtt a „T”-jelzés, ami tardosit jelent. Gyermekkori élményeimet akartam kifejezni e domborművön, hozzátéve a fejlődést, amit ma látok."^[1]

Ui: Tardosbányából 1993. január 1-én névváltás után Tardos lett.^[2]

---