Mohács, Szepessy tér 6.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Olvasó lány

Mohács
Szepessy tér 6.
A Kisfaludy Károly Gimnázium udvarán, a parkosított részen.

Felállítás2005
Felállítás1969


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
kalaposlány
2024.06.22. 15:21
Fekete Géza Dezső szobrászművész emlékének adózva utaztam el Mohácsra, hogy bemutathassam első köztéri szobrát.

Fekete Géza Dezső szobrászművész első köztéri szobra így szerepel honlapján:
„1969 Mohács, Ipari tanuló Intézet - Ülő lány - süttői mészkő 160 cm” [1]

Néhány éve már megpróbáltam kideríteni, hogy Mohácson hol lehet felállítva ez a szobor. A mohácsi Tourinform irodát kerestem akkor meg, érdeklődve a szobor helyéről. Szerencsére, ők azonnal tájékoztatást tudtak adni arról, hogy a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium udvarán áll a keresett szobor.

Azonban csak ez évben májusában sikerült a helyszínre utaznom, s akkor értesültem arról, hogy ebben az épületben nem működött korábban ipari tanuló iskola, és a szobor az épület előtti Szepessy térről került be a gimnázium udvarába, mely hírekről hazaérkezésem után kezdtem források kutatásában.

Archív cikkek keresésével, illetve a múzeum segítségét kérve próbáltam kideríteni, hogy 1969-ben hol helyezték el a szobrot. Nehéz volt, mert a szobrász másként használta akkor a nevét, valamint a szobrot többféle néven is emlegetik cikkekben, ráadásul az elhelyezés évében is vannak különbözőségek. Időrendben az alábbiakat találtam.:

1970-ben Ifjú Fekete Géza meséli az elmúlt évekről: „a Képzőművészeti Alap…lektorátusa keretén belül működő munkaelosztó bizottság nálam rendelte meg az Ülő nő című szobrot, amelyet Mohácson állítottak fel.” [2]

1971-ben írták: „…jelentős plasztikai műveket fogadott be a város (Mohács) különösebb felzúdulás nélkül. A határozott képzettársításokat gerjesztő művek sorában, a szimbolikus értelmű alkotások mellett egy kiegyensúlyozottabb ízlésállapot, kellemesen közömbös formákkal élő szobra Fekete Géza Olvasó lány című műve.” [3]

1974-ben írták: „A volt Szepesi park, ma Hősök tere. A hatalmas víztorony (1969-ben készült) lábánál pedig egy szökőkúttal ellátott szobor hívja magára a figyelmet. A cikk fotóján a szobor, aláírás: A mohácsi park egy részlete, az ülő lány szökőkútjával.” [4]

2005-ben történtekről így írnak a gimnázium történetében: „2005-ben a Szepessy parkból a gimnázium udvarába helyezték át ifjabb Fekete Géza Leányka könyvvel című szobrát” [5]

2005. évi szoboráthelyezést erősíti meg a Kanizsai Dorottya Múzeum cikk-küldeménye is, melyről fényképet szerepeltetek az adalékokban.

Ezek alapján összeállt a kép, és megerősítést találtam arra nézve, hogy a szobor eredetileg a Szepessy térre (akkor Hősök tere) került, s onnan a gimnázium udvarába, jelenlegi helyére. Évszámokban az 1969-es és a 2005-ös elhelyezést szerepeltetem, A szobor többféle néven szerepelt az archív forrásokban, én az Ülő lány és az Olvasó lány neveket emeltem ki.

Köszönöm szépen a gimnázium ma már nyugdíjas, volt igazgatónőjének támogató segítségét, melynek köszönhetően meglátogathattam Fekete Géza Dezső szobrát.
Források:
[1] „1969 Mohács, Ipari tanuló Intézet - Ülő lány - süttői mészkő 160 cm”: Fekete Géza Dezső honlapja:
http://www.feketegezadezso.hu/index.php/munkaim/koezteri-szobrok
[2] Ma még csak második- Ifjú Fekete Gézaszobrászművész önmagáról:
Népsport 1970-06-06., előfizetéses:
https://adt.arcanum.com/hu/view/NemzetiSport_1970_06/?query=moh%C3%A1cs%2C+%C3%BCl%C5%91+l%C3%A1ny+szobor%2C+fekete+g%C3%A9za&pg=36&layout=s
[3] ÚJ SZOBROK Olvasó lány: Dunántúli Napló 1971-04-11., 5. oldal: előfizetéses: https://adt.arcanum.com/hu/view/DunantuliNaplo_1971_04/?query=olvas%C3%B3+l%C3%A1ny&pg=86&layout=s
[4] Határidő előtt elkészült c. cikkben: Dunántúli Napló 1974-09-14., előfizetéses:
https://adt.arcanum.com/hu/view/DunantuliNaplo_1974_09/?query=%C3%BCl%C5%91+l%C3%A1ny+szobor%2C+moh%C3%A1cs&pg=116&layout=s
[5] Leány könyvvel” c. szobor 2005-ben került a gimnázium udvarába: Kisfaludy Károly Gimnázium, Mohács, Wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisfaludy_K%C3%A1roly_Gimn%C3%A1zium

kalaposlány műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ülő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564502
Feltöltve
2024.06.22. 14:58
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/581 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 14:58

"Ülő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564501
Feltöltve
2024.06.22. 14:58
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/362 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 14:58

"Ülő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564506
Feltöltve
2024.06.22. 14:58
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/284 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 14:58

"Ülő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564508
Feltöltve
2024.06.22. 14:58
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/160 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 14:58

"Ülő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564507
Feltöltve
2024.06.22. 14:58
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/168 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 14:58

"Ülő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564503
Feltöltve
2024.06.22. 14:58
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/645 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 14:58

"Ülő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564504
Feltöltve
2024.06.22. 14:58
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/746 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 14:58

"Ülő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564505
Feltöltve
2024.06.22. 14:58
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/541 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 14:58

"Ülő lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564509
Feltöltve
2024.06.22. 14:58
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/141 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 14:58

Adalék vagy máshol

"Ülő lány" c. alkotás fotói

A Mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum küldeménye
Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564510
Forrás
A Mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum saját könyvtárából.
Feltöltve
2024.06.22. 14:58
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 14:58
A Mohácsi Kanizsai...Teljes szövegA Mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum küldeményeKevesebb szöveg

"Ülő lány" c. alkotás fotói

Amikor a Szepessy parkban állt a szobor, a víztorony előtt. A kép felirata: A mohácsi park egy részlete, az ülő lány szökőkútjával.
Dunántúli Napló 1974-09-14-i számában:
Alkotó
Település
Mohács
Feltöltő
Azonosító
564511
Forrás
https://adt.arcanum.com/hu/view/DunantuliNaplo_1974_09/?query=%C3%BCl%C5%91+l%C3%A1ny+szobor%2C+moh%C3%A1cs&pg=116&layout=s
Évszám
1974
Feltöltve
2024.06.22. 15:03
Képinfó
Nem a helyszínről
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.06.22. 15:03
1974, Archív felvétel
Amikor a Szepessy parkban...Teljes szövegAmikor a Szepessy parkban állt a szobor, a víztorony előtt. A kép felirata: A mohácsi park egy részlete, az ülő lány szökőkútjával.
Dunántúli Napló 1974-09-14-i számában:Kevesebb szöveg
Összesen 11 fotó

Műlap története

06.22. 15:21
kalaposlány publikálta "Ülő lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.