Az erdélyi katolikusok hitéletét a XX. században jelentősen meghatározó püspök, Jakab Antal (1909-1993) születésének 100-ik évfordulója alkalmával megszervezett rendezvények keretén belül avatták fel ezt a mellszobrát szülőfaluja templomának udvarán. A neves, szentéletű Márton Áron gyulafehérvári püspök utódaként 10 évig irányította a rábízott híveket, a Ceaușescu diktatúra legnyomasztóbb éveiben, méltó örököse volt elődjének.
Jakab Antal 1929-ben kezdte meg teológiai tanulmányait, majd 1934 nyarán szentelte fel Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök Gyulafehérváron. Papi pályafutását Gyergyóditróban kezdte, majd 1936-ban a kolozsvári Szent Mihály templom lelkésze lett, Márton Áron (akkor) esperes mellett. A II. Bécsi döntés után - mely Erdélyt kettészakította, és a püspökég Romániában maradt, a már akkor püspöki rangban lévő Márton Áron, a kolozsvári püspöki helytartósági iroda titkárának nevezte ki Jakab Antalt. A kommunista diktatúra alatt következetes hitbeli kiállása, egyházirányító szerepe miatt letartoztatták és 12 évig raboskodott börtönökben. Szabadulása után az állami szervek akadályai miatt nehézkesen térhetett vissza a papi pályára. 1968-tól egyházjogot, egyháztörténelmet és művészettörténetet tanított a gyulafehérvári teológián.
1971 december 23-án VI. Pál pápa kinevezte segédpüspökké. Szentelésére az akkori román állami szervek gáncsoskodásai miatt Erdélyben nem kerülhetett sor, ezért ez a római Szent Péter Bazilikában maga a pápa kézrátételével történt meg. 1980 tavaszáig segédpüspök volt, majd Márton Áron nyugdíjba vonulásával ő lett Erdély 80-ik katolikus papi vezetője. Tíz éven át 1990 márciusáig volt püspök (segédpüspöke 1981 szeptemberétől Bálint Lajos volt).
Márton József egyháztörténész szerint Jakab Antalról "elmondhatjuk, hogy a püspökségig vezető életútja mártír-út volt, s püspökként is mindenben az egyházáért való buzgóság vezette. Életével, életalakulásával jogosan példálózhatunk. Életének pontosabb ismeretéből a nehézségek és szenvedések között küszködő emberek életkedvet és bizakodást, bátorságot és erőt nyerhetnek, példát az isten- és az egyházszeretetre. Ezt édesapjának 1942. július 5-én Rómából írta levelében így fogalmazta meg: Bizakodva kell a jövőbe nézni… Minden jót megtenni, amihez Isten erőt adott… Egymás kedvét pótolni kell jósággal minden nap."
A szoborállítást a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány és a gyergyóújfalusi önkormányzat támogatta.

---