Sárkeresztes, Kossuth utca 44-nél szemben a parkban,

Alternatív, helyi címek:Trianoni-emlékmű

Sárkeresztes
Kossuth utca 44-nél szemben a parkban,
Kossuth utca 44-nél szemben a parkban,

Avatás2020. június 6.

Bálint József (fafaragó)
Nagy István (kőfaragó)

kalaposlány
2024.07.18. 14:47
Trianon emlékmű található Sárkeresztesen, a polgármesteri hivatallal szemközti parkrészen. Egy nagy méretű turulmadár áll a hármashalmot imitált fatörzs talapzaton, mely az ünnepet jelképező bevésett rajzolattal ékesített kőtömbön került elhelyezésre. A kitárt szárnyú turulmadár csőrében kard, mely része, a madár lábánál látható, gyönyörűen kifaragott koronázási jelvényeknek, jelképeknek, a Szent Korona, a királyi jogar, az országalma együttesének.

Az emlékmű alkotója Bálint József, Jenő településen élő faszobrász, fafaragó. A 2020. június 6-án felavatott emlékmű avatási ünnepségéről, a helyi forrásban találhatunk beszámolót. „Trianon emlékművet készíttetett a község önkormányzata a 100. évfordulóra. Szombaton felavatták, megáldották és megkoszorúzták a fából faragott, kőtömbön álló turult, jelezvén, nem felednek, nem, soha. Térkő burkolatot készítettek az új köztéri alkotásnak, melynek alapját egy hatalmas, Nagy-Magyarország formáját idéző kőtömb képezi. Abban véset látható, mely kontúrtérkép-szerűen ábrázolja az elszakított területek elhelyezkedését, mutatva, hogy a valaha volt egy nagy szerves részét képezi a sok kisebb, elcsatolt terület. A műalkotás ezen részét Nagy István (székesfehérvári) kőfaragó készítette. A sziklatalapzatból egy rönkből faragott szobor emelkedik ki, akár a címer hármas halmából a kettős kereszt. A kiterjesztett szárnyú turul erős csőrében kardot szorongat, míg ragadozó karmai abba a párnába fúródnak, melyen a Szent Korona pihen, ferde keresztjével. Bálint József faszobrász alkotása, kiegészülve a talapzattal, oda vonzza majd a településen keresztül haladó úton közlekedők figyelmét.” [1]
Források:
[1] Avatás, alkotó: Fejér Vármegyei Hírportál 2020.06.08-i (hétfői) bejegyzése:
https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2020/06/sarkeresztes-foutcaja-fole-magasodva-ov-es-emlekeztet
További linkek
Koronázási jelvények: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_koron%C3%A1z%C3%A1si_jelv%C3%A9nyek
Nagy István kőfaragó: https://fejergranit.aranyoldalak.hu/

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Trianon" c. alkotás fotói

Alkotók
Bálint József (fafaragó)Nagy István (kőfaragó)
Település
Sárkeresztes
Feltöltő
Azonosító
566467
Feltöltve
2024.07.18. 14:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.07.18. 14:17

"Trianon" c. alkotás fotói

Alkotók
Bálint József (fafaragó)Nagy István (kőfaragó)
Település
Sárkeresztes
Feltöltő
Azonosító
566470

566473

566466

566471

566474

566469

566468

566476

Összesen 9 fotó

Műlap története

07.20. 06:24
A "Trianon" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
07.18. 14:47
kalaposlány publikálta "Trianon" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.