Köveskál, .Fő utca
További képek a Fotólistában

Angol cím:Echo

Köveskál
.Fő utca
A kertbe lépve, bal oldalon, hátul, a Lucky Fountain című alkotás közelében.

Felállítás2024. április 22.
Elbontás2024. október

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2024.10.11. 21:27
Lassan végéhez közeledik a most már év, mint év megrendezésre kerülő kortárs képzőművészeti bemutató Köveskálon. A szervezés már februárban kezdődött, sőt korábban, hiszen a benyújtási határidő január 31. volt. A határidőre 50 pályamű érkezett, amiket előbb rendszereztek, kategorizáltak, majd átadták a zsűrinek a shorlist-ek kialakítására. Erről beszél Petrányi Zsolt. a Magyar Nemzeti Galéria jelenkori gyűjteményének vezetője, a zsűri tagja a linken talált videón. [1]
A megmérettetés után az erre a célra felszabadított és szabadon látogatható területen láthatók azok az alkotások, amiket a zsűri erre érdemesnek ítélt.
Idén is a látható szobrok többsége a kísérletező kedvről tanúskodik.
A helyet és nyilvánosságot kiérdemelt művek között kapott helyet Ruppert János Visszhang című pályaműve is. Bevallom, egyedül nem sokra jutottam az engem inkább egy elvont, méghozzá kék trombitára emlékeztető alkotással, de a honlapon olvasható (sajnos, megszakadt) sor olvasása kapcsán sem.
"Stilizált fej. A fejéből különböző csövek álnak ki ,ami a kommunikációt segíti. A kiáltás visszaáramlik a fejbe a halló..."
A videót megnézve máris érdekes felfedezéseket lehet tenni. Ruppert János képzőművész-szobrász magáról és az alkotás megszületésének körülményeiről beszél. A hallottak alapján felfigyelte m a tényre (ő, maga beszél erről), hogy – amíg korábbi művészetének jellemző anyaga a kő volt – mostanában teret kapott a fémmel való munka is, ami egészen más kifejezési formákat nyújt, mint egy más anyag. Mivel korábbi életében lakatos szakmát is szerzett, a megmunkálás nem okozhatott problémát. Nem kis meglepetés, mint mondja, a látott szobor két eleme eredetileg kazándarabként funkcionált, de (kis pakolgatás után) inspirálta a művészt, így jött létre a fej. A művész elmondása szerint "az afrikai szobrászatra is lehet gondolni... annak továbbgondolása".
A szobor autonóm alkotás, Ruppert János a pályázat kiírását később látta. A részletek adták az asszociációt, Tihanyra gondolt, ennek kapcsán a visszhang adta magát. Így született a cím. [2]
Források:
[1] A szervezés, a zsűri: https://www.facebook.com/profile/100065321776866/search/?q=rendszerez%C3%A9s%C3%A9vel%20
[2] Az alkotás és alkotójának gondolatai: https://www.kaliartpark.hu/item/visszhang

Tagi gyűjteményben
Káli Art-Park 2024

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Visszhang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
568196
Feltöltve
2024.08.06. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.08.06. 15:55

"Visszhang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
568198
Feltöltve
2024.08.06. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

568199

568200

568202
Feltöltve
2024.08.06. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 24.08.06. 15:56

"Visszhang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
568204

568205

568207

568206

568201
Feltöltve
2024.08.06. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.08.06. 15:55

"Visszhang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
568203
Feltöltve
2024.08.06. 15:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.08.06. 15:56

Adalék vagy máshol

"Visszhang" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köveskál
Feltöltő
Azonosító
568197
Feltöltve
2024.08.06. 15:55
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.08.06. 15:55
Összesen 12 fotó

Műlap története

10 napja
Göröntsér Vera publikálta "Visszhang" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.