Kicsit elcsodálkoztam ezen az alkotáson. Azon még inkább, hogy picit régebbi, gyermekkori élményemet juttatta eszembe.
Gyakran jártunk a Kossuth térre – persze, szülői felügyelettel –, annak is a Balassi Bálint utca felé eső részén, ott, ahol a később sokat vitatott (majd eltávolított) Károlyi Mihály-szobor állt. Korábban viszont itt egy játszótér volt, hintával, és a balesetek megelőzésére elé állított korláttal.

Erre a korlátra én mindig felkapaszkodtam és ügyesen használva forogtam rajta, lehetőleg folyamatosan ismételve. Vagy éppen lógtam rajta, természetesen többnyire fejjel lefelé... Nehéz ezt elmagyarázni, de talán más is ismerős ilyen ügyekben.
Szegény mamám – hiába, hogy titokban nagyonis büszke volt lányára – rettentően félt és féltett, de nem tudta megakadályozni. Amúgy lelke rajta, hiszen mindig visszavitt :)

Bármily meglepő van kapcsolat az asszociáció és tárgya között. Az alkotó így beszél:
"Munkáimban a városi táj megfigyelésével, átalakításával foglalkozom, így kezdtem el az utcákon található biztonsági korlátok rendszereire felfigyelni. A korlátok olyan konstrukciók, melyek a veszélyes helyekre hívják fel figyelmet, képesek irányítani, óvni, de gátolni és elszigetelni is. Ez a kettősség indított el arra, hogy saját magam által tervezett korlátrendszereket hozzak létre. A tárgyak formailag, arányaikban és kifestésük módjában is eltérnek az eredeti változataiktól, a címadás pedig a féltés, óvás ambivalenciájára utal."

---