Dunabogdány, Kossuth Lajos út 13.
Archív képek

Dunabogdány
Kossuth Lajos út 13.
A 11-es főútra néző ház homlokzatán található.

Készítés1960

Hock Ferenc (festőművész)

Szapet
2024.08.16. 20:38
Hock Ferenc festőművész egyike volt annak a kilenc fiatal festőművésznek, akik 1959-ben állami megbízást kaptak a fejlődő bányászváros, Oroszlány főutcáján felépült úgynevezett típusházak homlokzatainak sgraffitokkal történő díszítésére.

Szülőfaluja, Dunabogdány egyik főutcai épületének homlokzatára ezt követő évben készült el - nem állami megbízásra - a ma is látható, szintén "Zenészek" névre keresztelt vakolatintarziája. A Kossuth Lajos utca 13. szám alatt található házban egykoron Knáb Ferenc, a dunabogdányi fúvószenekar vezetője lakott, az ő kérésére készült a sgraffito. Érdekességként megemlíteném, hogy idővel szorosabb lett a kapcsolat a festőművész és a megrendelő között, ugyanis előbbi öccse vette feleségül a zenekar vezetőjének lányát.[1]

A műalkotáson egy nyolc zenészből álló menetelő fúvószenekar látható. Az elején fafúvósok, egy klarinétos és fuvolás vezeti a menetet, majd rézfúvós hangszeren játszók következnek (trombita, kürtösök és tubás), a sort pedig kettő ütős hangszeren játszó zenész (kisdob és réztányérral felszerelt nagydob) zárja.[2]

A sgraffito több, mint 60 év után is jól állja az idő vasfogát, szerencsére nem potyog, nem nagyon hiányoznak belőle kisebb-nagyobb darabok, viszont egy-két repedés már látható rajta, ami ennyi idő távlatában már érthető.

Ismét hálás köszönetem Mártának (Hock Ferenc lánya), aki felhívta a figyelmemet eme még "köztérképezetlen" alkotásra és információkkal látott el készítésével kapcsolatban!
Források:
[1] Móró Gáborné (Hock Márta) által rendelkezésemre bocsátott információk
[2] Fúvószenekar (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BAv%C3%B3szenekar
További linkek
Hock Ferenc életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/1810?kiemeles=hock%20ferenc
Hock Ferenc életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Hock_Ferenc

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Zenészek-sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Hock Ferenc (festőművész)
Település
Dunabogdány
Feltöltő
Azonosító
568842
Feltöltve
2024.08.12. 09:41
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/120 • 4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 24.08.12. 09:41

"Zenészek-sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Hock Ferenc (festőművész)
Település
Dunabogdány
Feltöltő
Azonosító
568843
Feltöltve
2024.08.12. 09:41
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/121 • 4mm • ISO80

568844

569164
Feltöltve
2024.08.16. 19:16
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/81 • 4mm • ISO80

Szapet 24.08.16. 19:16

"Zenészek-sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Hock Ferenc (festőművész)
Település
Dunabogdány
Feltöltő
Azonosító
569165

569166
Feltöltve
2024.08.16. 19:16
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/66 • 4mm • ISO80

569167
Feltöltve
2024.08.16. 19:16
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/60 • 4mm • ISO100

569168

569169
Feltöltve
2024.08.16. 19:16
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/65 • 4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 24.08.16. 19:16

Archív fotók

"Zenészek-sgraffito" c. alkotás fotói

a sgraffito az elkészültét követően
Alkotó
Hock Ferenc (festőművész)
Település
Dunabogdány
Feltöltő
Azonosító
569171
Forrás
Móró Gáborné (Hock Márta)
Évszám
1960
Feltöltve
2024.08.16. 20:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 24.08.16. 20:03
1960, Archív felvétel
a sgraffito az elkészültét követően
Összesen 10 fotó

Műlap története

9 napja
Szapet publikálta "Zenészek-sgraffito" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.