Az Oszterhuber család címere

Pusztaszentlászló, Kossuth Lajos utca 100.

Pusztaszentlászló
Kossuth Lajos utca 100.
A katolikus templom homlokzatán

Avatás1870

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Tóth Kata
2024.08.15. 10:29
Pusztaszentlászló Zalaegerszegtől délre fekszik. Nevét egy legendára vezetik vissza, miszerint: "a kunok üldözte László király egykor a falu jelenlegi temetője helyén állt kolostorból vezető alagúton keresztül szabadult meg üldözőitől. A kunok megtorlásként a kolostort lerombolták. Innen ered a névben a puszta előtag. A település a seregét összeszedő, a kunok felett győzedelmeskedő, később szentté avatott királyról kapta a Szentlászló nevet." [1]
A 19. században itt élt Deák Ferenc nővére, Deák Klára, aki a település földesurához, Tarányi-Oszterhuber Józsefhez ment feleségül. Maga Deák Ferenc sok időt töltött a településen, innen levelezett, és itt találkozott több jelentős politikussal, a kiegyezés dokumentumát is Pusztaszentlászlón készítették elő és szövegezték meg.
Oszterhuber József "sógora volt a Haza Bölcsének; Deák Ferencnek, mind a magánéletében, mint a megye közigazgatásában, közéletében, nagy és hű barátja és támasza volt." [2] A házaspár díszes, méltó síremléke a település temetőjében látható.
Pusztaszentlászlón a 19. század közepén még a lutheránus vallásúak voltak jelentősebb számban jelen, az evangélikus templom is jóval korábban épült fel, mint a katolikus. A ma álló katolikus templomot 1870-ben szentelték fel, Nagybodogasszony nevét viseli. [3].
Homlokzatát a település földesurainak, az Oszterhuber családnak a címere díszíti:
"Czímerük következő: a paizs kék udvarában zöld téren arany oroszlán ágaskodik, fölemelt jobb lábával arany póstatrombitát tartva, a paizs közepén vizirányosan az oroszlán derekát is elfedve egy vörös csikolat vonúl át, mellyen három vörös pecsétes fehér levél látható. A paizs fölötti sisak koronájából szintén arany oroszlán emelkedik, első jobb lábával kivont kardot tartva. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstvörös." [4]
Források:
[1] Pusztaszentlászlóról - https://hu.wikipedia.org/wiki/Pusztaszentl%C3%A1szl%C3%B3
[2] Tarányi-Oszterhuber Józsefről - https://hu.wikipedia.org/wiki/Tar%C3%A1nyi-Oszterhuber_J%C3%B3zsef
[3] A templomról - https://lexikon.katolikus.hu/P/Pusztaszentl%C3%A1szl%C3%B3.html
[4] A címer leírása - https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Nagyivan-nagy-ivan-magyarorszag-csaladai-1/nyolcadik-kotet-6DB3/oszterhuber-csalad-781A/

Tóth Kata műlapja

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Az Oszterhuber család címere" c. alkotás fotói

Település
Pusztaszentlászló
Feltöltő
Azonosító
569060
Fotózva
2021. december
Feltöltve
2024.08.14. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H100
ƒ89/10 • 1/125 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 24.08.14. 21:47
2021. december

"Az Oszterhuber család címere" c. alkotás fotói

Település
Pusztaszentlászló
Feltöltő
Azonosító
569057
Fotózva
2021. december
Feltöltve
2024.08.14. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H100
ƒ89/10 • 1/80 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 24.08.14. 21:47
2021. december

"Az Oszterhuber család címere" c. alkotás fotói

Település
Pusztaszentlászló
Feltöltő
Azonosító
569059
Fotózva
2021. december
Feltöltve
2024.08.14. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H100
ƒ42/10 • 1/320 • 14.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 24.08.14. 21:47
2021. december

"Az Oszterhuber család címere" c. alkotás fotói

Település
Pusztaszentlászló
Feltöltő
Azonosító
569058
Fotózva
2021. december
Feltöltve
2024.08.14. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H100
ƒ42/10 • 1/400 • 14.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 24.08.14. 21:47
2021. december

"Az Oszterhuber család címere" c. alkotás fotói

Település
Pusztaszentlászló
Feltöltő
Azonosító
569053
Fotózva
2021. december
Feltöltve
2024.08.14. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H100
ƒ47/10 • 1/320 • 23.6mm • ISO80

569056

569055
Fotózva
2021. december
Feltöltve
2024.08.14. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H100
ƒ57/10 • 1/250 • 83.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 24.08.14. 21:47
2021. december

"Az Oszterhuber család címere" c. alkotás fotói

Település
Pusztaszentlászló
Feltöltő
Azonosító
569054
Fotózva
2021. december
Feltöltve
2024.08.14. 21:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H100
ƒ57/10 • 1/200 • 83.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 24.08.14. 21:47
2021. december
Összesen 8 fotó

Műlap története

8 napja
Az "Az Oszterhuber család címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10 napja
A közösség publikálta Tóth Kata "Az Oszterhuber család címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.