Balatongyörök, Szépkilátó

Alternatív, helyi címek:Herceg Festetics Taszilóné-Lady Mary Victoria Hamilton-mellszobra

Balatongyörök
Szépkilátó
A Szépkilátóban, középen, a parkoló felől jobbra.

Avatás2023. április 27.
Készítés2022


Kemény Kornél
2024.08.21. 23:06
A szoborról már a felállítása óta tudok, tavaly nyáron terveztem elmenni lefotózni. Aztán ez nem jött össze. Idén, egészen a múlt hétvégéig úgy tűnt, hogy ebben az évben sem tudok elmenni fotózni a nagy meleg miatt. Aztán az előbb említett időpontban végül egy kirándulást tettem Balatongyörökre a Szépkilátóhoz. A mű a kilátó közepén található, Lady Hamiltont ábrázolja, bronzból készült, talapzata mészkőből. A fejszobor bal oldalán látható az alkotói szignó, alatta a készítés évszámával. Az alkotás 2022-ben készült, de csak 2023. április 27-én állították fel és adták át ünnepélyesen. [1] A művet az átadás után negatív kritikák érték. [2] A fejszobrot Szabó Menyhért szobrászművész készítette, akinek ez az első (ha szigorúan nézzük második) köztéri alkotása. A henger alakú posztamensen látható arany színű betűkkel a grófnő férjezett és születéskori teljes neve. Az alkotás kb. 2 méter magas. A mű nekem tetszik. A Szépkilátót érdemes megtekinteni, a Balatont nagyon jól lehet látni, gyönyörű a kilátás. Lady Mary Victoria Hamilton (London, 1850. december 11. – Budapest, 1922. május 14.) Skót és Brit nemes, tolnai grófné, majd hercegné, második házassága révén kapcsolódik a Festetics családhoz, ugyanis 1880-ban hozzáment Gróf Festetics Taszilóhoz. [3] Lady Hamilton gyakran és szívesen kocsikázott ki a Szépkilátóhoz, gyakran a család főúri vendégeivel együtt. A grófnő kezdeményezésére ültették a fekete fenyőket a kilátóba, melyek még ma is állnak. [4]
Források:
Az alkotást a helyszínen látottak alapján írtam le.
[1] Avatás: https://csodalatosbalaton.hu/hirek/balaton/lady-hamilton-emlekhelyet-avattak-a-megujult-balatongyoroki-szepkilatonal/
[2] Kritika a műről: https://24.hu/kultura/2023/05/02/szabo-menyhert-lady-hamilton-balatongyorok-szepkilato-kortars-szobraszat/amp/
[3] Lady Hamilton élete: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Mary_Victoria_Hamilton
[4] A grófnő és a Szépkilátó: https://www.lakaskultura.hu/egyeb/lady-hamilton-festetics-szobor/



Cím alapján hasonló

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569341
Feltöltve
2024.08.21. 11:12
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/1140 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:12

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569340
Feltöltve
2024.08.21. 11:11
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/1322 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:11

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569338
Feltöltve
2024.08.21. 11:10
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/1140 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:10

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569329
Feltöltve
2024.08.21. 11:04
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/777 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:04

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569336
Feltöltve
2024.08.21. 11:09
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/2030 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:09

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569337
Feltöltve
2024.08.21. 11:09
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/1857 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:09

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569331
Feltöltve
2024.08.21. 11:05
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/824 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:05

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569330
Feltöltve
2024.08.21. 11:04
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/371 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:04

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569333
Feltöltve
2024.08.21. 11:05
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/1192 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:05

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569332
Feltöltve
2024.08.21. 11:05
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/1700 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:05

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569339
Feltöltve
2024.08.21. 11:10
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/405 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:10

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569343
Feltöltve
2024.08.21. 11:12
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/383 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:12

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569342
Feltöltve
2024.08.21. 11:12
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/436 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:12

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569334
Feltöltve
2024.08.21. 11:06
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/297 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:06

"Lady Hamilton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatongyörök
Feltöltő
Azonosító
569335
Feltöltve
2024.08.21. 11:06
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/430 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.08.21. 11:06
Összesen 15 fotó

Műlap története

4 napja
A közösség publikálta Kemény Kornél "Lady Hamilton" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.