A múlt héten „befújt hozzám a szél” egy meghívót, amelyben a XIII. kerületi önkormányzat és a művész családja meghívott Ridovics László (1925–2018) Munkácsy Mihály-díjas festőművész emléktáblájának avatására az angyalföldi „művészház” falán, ahol 1958-tól haláláig élt és dolgozott. A helyszínt jól ismerem, mivel ez ideig hét emléktáblát fotóztam ott a Wikimedia részére. Most újabb alkalom kínálkozott felkeresni.

A domborműves emléktáblát, amely Buda István keze munkáját dicséri, Feledy Tamás művészeti író avatta fel egy kis ünnepség keretében a művész 99. születésnapja alkalmából.

Ridovics László Szombathelyen született 1925. szeptember 1-jén egy hatgyermekes szegény munkáscsaládban. Szüleit korán elvesztette, nagybátyja nevelte fel. A hat elemi után – bár jó fejű diák volt – nem tanulhatott tovább; festőtanoncnak állt. Részletes életrajza megtalálható a magyar Wikipédiában, itt csak vázlatosan ismertetem:
1942-1944: Koffán Károly szabadiskolájába járt. 1944-1951: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Szőnyi István. 1949-ben kilenc hónapot a leningrádi Képzőművészeti Főiskolán töltött ösztöndíjjal. 1951-1957: Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanított, 1959-1967: Magyar Iparművészeti Főiskolán tanított díszítő festő szakon, 1954-1957: Nagy Balogh János Alkotóközösségnek egyik irányítója. 1960-1962: Fiatal Művészek Stúdiója vezetőségi tagja, majd elnöke. 1957-től a Képzőművészeti Alap tanácsadó testületének tagja. A 60-as évek közepétől 1986-ig a Művészeti Alap szociális bizottságának elnöke, 1972-ben a Zsennyei Művésztelepen dolgozott. Tanulmányúton járt Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban és Németországban. 1973-ban és 1981-ben látogatott Japánba, ahol Tokióban, Szapporóban és Kuruméban volt kiállítása. 1972-től évente szerepelt a tokiói Towo Art Center kiállításain. Az 1966-tól őt évig működő Kilencek Művészcsoport egyik alapító tagja. 1987-1994: Új realisták művészcsoport tagja.
Ridovics tudatosan vállalta a mestere, Szőnyi István által oktatott posztimpresszionista hagyományokra épülő fényhatásokkal és árnyékolással gazdag kolorizmust. Festészetének meghatározó jellemzője az erőteljes tiszta színek használata, a biztos szerkesztés és a világos témakidolgozás. Tájképei, portréi és csendéletei expresszív hatásúak. A családi élet ellesett pillanatait megörökítő grafikái lírai hangvételűek. Táblaképek mellett, a 60-as és a 70-es években számos – részben mozgalmi tematikájú – freskót is készített.
Munkásságát Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjjal (1956-1959), valamint Munkácsy Mihály-díjjal (1967) ismerték el.

Úgy gondolom, a portrédombormű alkotóját, Buda István (Győr, 1952. november 9. – ) szobrász- és éremművészt nem kell különösebben bemutatni, hiszen számos alkotása szerepel már műlapként is a Köztérképen, csak itt, a főváros XIII. kerületében öt emléktábla portréjának készítője.

---