Petőfi-dombormű
Iskola út 2.
Kerestem információt arról, hogy hol lehet ez a dombormű Jánoshidán, s találtam is egy archív újságcikket, melyben a róla elnevezett iskolában történt avatásról szólt a hír: „A diákok és a tantestület egyöntetű döntése alapján Petőfi Sándor nevét vette fel a jánoshidai általános iskola. Az intézményben dolgozók tanulók legfőbb célja ezután, hogy méltók legyének névadójuk szellemiségéhez. A névadás keretében leleplezték Dávid Sándor népi fafaragó Petőfi portréját ábrázoló domborművét, illetve a szülői munkaközösség és az iskolaszék képviselői átadták az újonnan elkészített iskolazászlót az immár Petőfi Sándor Általános Iskola tanárainak és diákjainak. Az avatóünnepséget kedden a forradalom évfordulójának előestéjén tartották.” E cikk alapján az avatást 2000. március 14-ben jelöltem. [2]
Ezen értesülések birtokában kerestem fel a Petőfi Sándor domborművet, mely a róla elnevezett iskola bejárata mellett rögtön induló lépcső első pihenőjének, szembeni falán látható. A gondozott állapotban lévő dombormű oldalán az alkotói szignó is szerepel.
https://jaszhelytortenet.hu/e-6-269-david-sandor.html
[2] Avatás, alkotó: „Petőfi Sándor nevét vették fel”: Új Néplap 2000-03-16 (csütörtök):
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_2000_03/?query=szent%20j%C3%A1nos%2C%20j%C3%A1noshida%2C%20d%C3%A1vid%20s%C3%A1ndor&pg=151&layout=s
"Petőfi-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ2000/1000 • 1/25 • 4.6mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Petőfi-dombormű" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Petőfi-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ2000/1000 • 1/20 • 4.6mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Petőfi-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ2000/1000 • 1/20 • 4.6mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Petőfi-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ200/100 • 1/33 • 4.6mm • ISO200

ƒ200/100 • 1/33 • 4.6mm • ISO160