Szeged, Semmelweis utca. 6.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Lechner Károly mellszobra

Szeged
Semmelweis utca. 6.
Az új klinika 5 emeleten a neurológia oktató termében áll.

Felállítás1989
Készítés1930

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2024.10.01. 17:43
Minden rosszban van valami jó, kényszerpihenő közben akadtam rá az alkotásra, a szegedi klinikán.

Lechner Károly (Pest, 1850. március 21. – Budapest, 1922. január 19.) magyar orvos, elmegyógyász, (szemész, szülész, sebész) egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1921). A híres építész Lechner Ödön fivére. A kolozsvári korházból érkezett Szegedre, új Ideg- és Elmegyógyászati Klinikát és Agykutató Intézetet kellett Szegeden nehéz körülmények között alapítania.[1]

Az általa alapított klinikán látható a tudós mellszobra. Életnagyságú fehér márványból készült. Érdekes, a márvány alatt egy csiszolt mészkő hasáb van, így helyezték a szürke műkő talapzatra. A mellszobrot Taiszer János Szegeden alkotó szobrászművész készítette az egykori klinika alagsorában berendezett műtermében. Kompenzációképpen ajánlotta fel a klinika egykori vezetésének. Az új épületbe költöző osztály magával vitte az alapítóról készült alkotást, és az oktató terem nyugati ablakai elött helyezték el. [2]

"1934. Elnöklő Rector jelenti, hogy az Egyetemi Tanács legutóbbi ülésén hozott határozata értelmében dr. Veress Elemér orvoskari dékán és Devich Sándor festőművész, rajztanár társaságában megtekintette azokat a szobrokat, amelyeket Taiszer János szobrászművész az Egyetem központi épületének alagsorában használt helyiségért rekompenzációképpen az Egyetemnek felajánlott. Ezek közül Brassai Sámuel, dr. Farkas Lajos, dr. Kolosváry Sándor és dr. Lechner Károly professzornak fehér márványból faragott szobrait találták e célra megfelelőknek. Javasolja, hogy a Tanács ezeket a szobrokat vegye át és bocsássa az illetékes karok rendelkezésére." [3]
Források:
[1] Élete: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lechner_K%C3%A1roly
[2] Az osztályvezető információja alapján.
[3] A szobor története: Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése Szeged, 1934. február 21. VI. rendes üléséről. 128. határozat. https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZEGED_SZTE_Tanacsi_1933-1934/?pg=584&layout=s 105-106. oldalon.
További linkek
A klinika története, alapítása: https://u-szeged.hu/szakk/neur/bemutatkozas/klinika-tortenete/tortenet

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
571982
Feltöltve
2024.09.26. 12:12
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO262

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.09.26. 12:12

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
571981
Feltöltve
2024.09.26. 12:12
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO315

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.09.26. 12:12

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
572249
Feltöltve
2024.10.01. 07:46

Benkő Gabriella Emese 24.10.01. 07:46

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
571999
Feltöltve
2024.09.27. 10:42
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ2200/1000 • 1/100 • 1.7mm • ISO170

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.09.27. 10:42

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
571979
Feltöltve
2024.09.26. 12:12
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO197

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.09.26. 12:12

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
571980
Feltöltve
2024.09.26. 12:12
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO180

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.09.26. 12:12

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
571978
Feltöltve
2024.09.26. 12:12
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO166

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.09.26. 12:12

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
572000
Feltöltve
2024.09.27. 10:42
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO76

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.09.27. 10:42

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
572009
Feltöltve
2024.09.27. 17:20
EXIF információk...
Xiaomi / 22101316G
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO253

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.09.27. 17:20

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
572251
Feltöltve
2024.10.01. 07:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.10.01. 07:46

"Lechner Károly" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
572248

572250
Feltöltve
2024.10.01. 07:46
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.10.01. 07:46
Összesen 13 fotó

Műlap története

15 órája
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Lechner Károly" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.