Zsolnay Vilmos-emléktábla

Pécs, Király utca 1.

Alternatív, helyi címek:Zsolnay-emléktábla

Pécs
Király utca 1.
A Széchenyi tér és a Király utca sarkán álló épületen.

Avatás2023. október 30.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Kemény Kornél
2024.10.06. 20:54
Az alkotás lefotózását már kb. egy hete terveztem. Az emléktábláról már korábban hallottam, de aztán nem foglalkoztam vele, mert azt hittem, hogy messze van tőlem. Most, hogy volt időm eljutni a belvárosba, ismét szembejött velem, jobban utánanéztem. A tábla samottos alapú kerámiából készült, rajta zöld betűkkel írt emlékező szöveggel, és egy négyzet alakú, a Zsolnay-gyár logóját, az öt tornyot ábrázoló ötféle eozinmázzal készített domborművel. Az alkotás alatt a támogató cég neve olvasható egy kis táblán. Az emléktábla állítását a Zsolnay leszármazottak kezdeményezték, részben ők is finanszírozták a felállítást. A művet 2023. október 30-án, hétfőn avatták fel, Zsolnay Vilmos ükunokájának jelenlétében. [1] Az avatásról számos hírportál beszámolt, de egyetlen cikkben sem említették az alkotó nevét, sajnos. Az alkotás szép állapotú, egyszerűségével nekem tetszik, méltó a Zsolnayakhoz.
Források:
[1] Az alkotásról: https://www.bama.hu/helyi-kultura/2023/10/felavattak-az-igaz-multra-emlekezteto-zsolnay-emlektablat

Cím alapján hasonló

"Zsolnay Vilmos-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
572432
Feltöltve
2024.10.04. 19:09
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/25 • 4.3mm • ISO136

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.10.04. 19:09

"Zsolnay Vilmos-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
572433
Feltöltve
2024.10.04. 19:09
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/25 • 4.3mm • ISO241

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.10.04. 19:09

"Zsolnay Vilmos-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
572425
Feltöltve
2024.10.04. 19:02
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/25 • 4.3mm • ISO249

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.10.04. 19:02

"Zsolnay Vilmos-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
572426
Feltöltve
2024.10.04. 19:03
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/25 • 4.3mm • ISO221

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.10.04. 19:03

"Zsolnay Vilmos-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
572430
Feltöltve
2024.10.04. 19:08
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/25 • 4.3mm • ISO221

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.10.04. 19:08

"Zsolnay Vilmos-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
572427
Feltöltve
2024.10.04. 19:07
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/25 • 4.3mm • ISO221

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.10.04. 19:07

572428

572434
Feltöltve
2024.10.04. 19:10
EXIF információk...
Xiaomi / 2201117TY
ƒ180/100 • 1/25 • 4.3mm • ISO211

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kemény Kornél 24.10.04. 19:10
Összesen 8 fotó

Műlap története

11 órája
A közösség publikálta Kemény Kornél "Zsolnay Vilmos-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.