Kisgyőr köszöntő felirat

Kisgyőr, Miskolci út
További képek a Fotólistában

Kisgyőr
Miskolci út
Kisgyőr Miskolci út és Kossuth út találkozásánál, a temető után, szemben.

Felállítás2024. június

kalaposlány
2024.10.10. 17:01
A település elején, a díszes faragott kerítésű temető után, szemben láthatjuk az egyik legújabb kisgyőri faragott alkotást, Kisgyőr köszöntő feliratát. Ennek elképzeléséről, tervéről így írtak, a 36. családi kézműves szaktábor és faragótáborról készült beszámolóban, 2024.06.25-én: „A mostani „feladat” eredménye is a települést fogja gyarapítani, hiszen fából elkészítjük a Kisgyőr feliratot. A betűk – melyeken tulipános minták lesznek – nagysága 1 méter 10 centiméter lesz és szürkekő lábazaton fognak állni. A betűket két angyal fogja tartani.” [1]

A kézműves hét befejeződése után, 2024.06.02-án így írtak a köszöntő kapu megvalósulásáról: „Egy hosszú és tartalmas hét volt, melyen mindent elvégeztünk, amit előzetesen elterveztünk – tekintett vissza Kékedi László, Kisgyőr polgármestere, a Magyar Művészeti Akadémia népművészeti tagozatának vezetője. – Kemény munka áll mögöttünk, hiszen komplex volt a feladat, és nem csak egy dologra koncentrálódott. A „csúcspont” természetesen a fából elkészült Kisgyőr felirat: az 1 méter 10 centiméteres tulipános mintás betűk szürke kő lábazatra lettek felállítva. A betűket két angyal „tartja” [2]

Bálint József jenői fafaragó faszobrász is részt vett ebben a táborban, és tőle tudom, hogy a két angyalt ő faragta, a betűk és a kapu felállítása közös munka volt. [3]

A betűk kifaragására irányult közös munkát támasztják alá a kézműves alkotótábor napjaiban helyszínen készült fényképfelvételek is. [4]
Források:
[1] „Kisgyőr felirat készül, miből másból, fából”: BOON Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hírportál 2024.06.25-i, keddi bejegyzés:
https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2024/06/kisgyor-felirat-fabol-csaladi-kezmuves-szaktabor-es-fafaragotabor
[2] „Tovább gazdagodott Kisgyőr, a „faragott falu”” – képekkel: BOON Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hírportál 2024.07.02- bejegyzése:
https://www.boon.hu/helyi-kozelet/2024/07/tovabb-gazdagodott-kisgyor-a-faragott-falu-kepekkel?fbclid=IwY2xjawFtni5leHRuA2FlbQIxMAABHZaxcYORU7VaoIf5KfYXhejS2KWqLElC0fVwzHFh7VgZnjkDoPh-2OtpLw_aem_pMODeCfd-quddXc7F9_Btw
[3] Alkotók: üzenetváltás Bálint József fafaragóval.
[4] Készülnek a betűk közös munkával: Kiss István fafaragó 2024. június 29-i fb. bejegyzése. A fotókat Tóth Zoltán készítette.
https://www.facebook.com/KissIstvanFafarago/posts/pfbid021eU9KjmMW4G7VFbBEBFzLWgotxWfs8k2mgvStGGkrCHFx67sdFTmte6UhFdzSedl

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572808
Feltöltve
2024.10.10. 16:19
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/448 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:19

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572815
Feltöltve
2024.10.10. 16:24
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/444 • 4.6mm • ISO25

kalaposlány 24.10.10. 16:24

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572812
Feltöltve
2024.10.10. 16:20

kalaposlány 24.10.10. 16:20

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572810
Feltöltve
2024.10.10. 16:19
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/276 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:19

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572807
Feltöltve
2024.10.10. 16:19
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/481 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:19

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572811
Feltöltve
2024.10.10. 16:20
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/361 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:20

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572813
Feltöltve
2024.10.10. 16:20
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/463 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:20

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572816
Feltöltve
2024.10.10. 16:24
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/344 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:24

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572809
Feltöltve
2024.10.10. 16:19
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ200/100 • 1/311 • 4.6mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:19

Adalék vagy máshol

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

Készül az angyal: „Tovább gazdagodott Kisgyőr, a „faragott falu”” – képekkel: BOON Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hírportál 2024.07.02- bejegyzése:
Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572818
Forrás
https://cdn.boon.hu/2024/07/l8UGemJuCIwMAsklaqTUHVWpHBrT__Rz4NMuskSvQdI/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5MGUyNDgwNDFkNTQwODk4MDIzNjZhYzc2ZTQzMDM5.jpg
Feltöltve
2024.10.10. 16:32
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:32
Archív felvétel
Készül az angyal: „Tovább...Teljes szövegKészül az angyal: „Tovább gazdagodott Kisgyőr, a „faragott falu”” – képekkel: BOON Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hírportál 2024.07.02- bejegyzése:Kevesebb szöveg

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

"Ő" betű: Készülnek a betűk közös munkával: Kiss István fafaragó 2024. június 29-i fb. bejegyzése. A fotókat Tóth Zoltán készítette.
Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572819
Forrás
https://www.facebook.com/photo/?fbid=980325954100699&set=pcb.980327440767217
Feltöltve
2024.10.10. 16:32
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:32
Archív felvétel
"Ő" betű: Készülnek a...Teljes szöveg"Ő" betű: Készülnek a betűk közös munkával: Kiss István fafaragó 2024. június 29-i fb. bejegyzése. A fotókat Tóth Zoltán készítette.Kevesebb szöveg

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

"R" betű: Készülnek a betűk közös munkával: Kiss István fafaragó 2024. június 29-i fb. bejegyzése. A fotókat Tóth Zoltán készítette.
Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572820
Forrás
https://www.facebook.com/photo/?fbid=980326224100672&set=pcb.980327440767217
Feltöltve
2024.10.10. 16:32
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:32
Archív felvétel
"R" betű: Készülnek a...Teljes szöveg"R" betű: Készülnek a betűk közös munkával: Kiss István fafaragó 2024. június 29-i fb. bejegyzése. A fotókat Tóth Zoltán készítette.Kevesebb szöveg

"Kisgyőr köszöntő felirat" c. alkotás fotói

"S" betű: Készülnek a betűk közös munkával: Kiss István fafaragó 2024. június 29-i fb. bejegyzése. A fotókat Tóth Zoltán készítette.
Alkotók
Település
Kisgyőr
Feltöltő
Azonosító
572821
Forrás
https://www.facebook.com/photo/?fbid=980325217434106&set=pcb.980327440767217
Feltöltve
2024.10.10. 16:32
Képinfó
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 24.10.10. 16:32
Archív felvétel
"S" betű: Készülnek a...Teljes szöveg"S" betű: Készülnek a betűk közös munkával: Kiss István fafaragó 2024. június 29-i fb. bejegyzése. A fotókat Tóth Zoltán készítette.Kevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

9 napja
kalaposlány publikálta "Kisgyőr köszöntő felirat" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.