Budapest, II. kerület, Millenáris park
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Angol cím:Melancholia

Budapest
II. kerület, Millenáris park
A Millenáris Parkban, a Táncszínházat követően látható tó partján.

Elbontás2024. október 20.
Felállítás2024. október 16.
Készítés2023

Göröntsér Vera
2024.10.18. 11:40
Amikor a műlap szövegét írom, első napját éli az Art Market Budapest rendezvény és annak egyik ága, a Sculpture címet viselő kiállítás. Ennek különlegessége, hogy egyik helyszíne ugyan a B. épület kiállítótere, de a parkba is bőséggel került alkotás. És itt nem említem a kapcsolódó programokat és helyszíneket.
Mindent megmozgató rendezvény, de mindössze négy napig tart. Vagyis úgy gondolom, lehetetlenség lépést tartani, mindent megnézni.
A parkban álló szobrok többsége ismerős. Van, ami visszaköszön valamilyen másik bemutatóról, de jó érzést adott, többségében a jellegzetes stílusjegyek alapján meg tudtam állapítani, ki az alkotó.
Egy dolog, hogy a Melankólia című alkotást ismertem, elhozta nekünk bOrsi Genfből. 2012-ben készült, abban az évben, amikor az alkotó elvesztette első feleségét.
Rövid vitám volt egy hölggyel, aki átsuhant a parkon, lefékezett a szobor mellett és felháborodva közölte a környezetével, hogy nem kéne egy ilyen, rossz kedvet sugárzó szobrot iderakni. Nem gondolom, hogy műértő kritika volt, minden esetre nem voltunk azonos véleményen.
Lényegében én még azt sem fogadtam el, hogy a szobor annyira negatív érzéseket sugall. Eddig úgy gondoltam, a melankólia nem azonosítható a depresszióval. Ezen túl pedig mindkettő az élet része (van, akinek épp velejárója), nem kéne elmenekülni a tények elől.
Most szétnéztem a net-en és bizony több megközelítése van a melankólia szónak. Pontosabban egynémely helyen más hangsúlyt kap ez az állapot, nagyjából mégis igaz, szélsőséges állapotában – orvosi értelemben valóban azonosnak tartják.
A szobor a művész felesége elvesztésére utal, nem vitatom, hogy szélsőséges érzések hívhatták életre. És valóban, az ábrázolás túlmegy a "levert, szomorkás hangulat; mélabú, búskomorság" elsődleges megfogalmazáson. Látnom kellett, van, aki azonosulva a ténnyel, a gyász megfogalmazásaként értelmezi.
Az első cikk írójának gondolatait idézem: "Nézem most a szoborról készült fotót, és azt érzem, hogy észrevétlenül utazom vissza az időben. Újra az a huszonéves vagyok, aki elveszítette a legjobb barátját. Nézem a szobrot, ahogy a saját ürességén csodálkozik, és érzem AZT az ürességet. Abban az időszakban, éppen úgy, mint a szobor, egy héj voltam csupán. A gyász azonban, ahogy én látom – szerencsére – nem ér véget ennél a fázisnál. Az érzés, amit a szobor alkotója tűpontosan megragadott, csak egy állomás azon a végtelenül hosszúnak tűnő úton, amit gyásznak nevezünk."
Források:
Cikk az eredeti, genfi szobor kapcsán (itta Köztérkép, Orsi szavai is): https://ujnepszabadsag.com/2020/06/21/melankolia/
Értelmezés: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/m-3C77D/melankolia-3F01A/

Példány
Melankólia

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Melankólia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
573258
Feltöltve
2024.10.17. 16:22

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.10.17. 16:22

"Melankólia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
573261

573259

573263

573257

573262

573264

573265
Feltöltve
2024.10.17. 16:23

Göröntsér Vera 24.10.17. 16:23

"Melankólia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
573270

573266

573267

573272

573268

573271

573269

573273

573274

Adalék vagy máshol

"Melankólia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
573260
Feltöltve
2024.10.17. 16:22
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.10.17. 16:22
Összesen 18 fotó

Műlap története

4 napja
Göröntsér Vera publikálta "Melankólia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.