Méhviasz gyertya (büszt másolat tégla talapzaton) Paragi András és Révész Tamás, az Építész Szakkollégium tagjainak munkája

1919-ben nyitotta meg a kapuit a Műegyetem a nők előtt, de a 2024-es helyzetjelentésük alapján még nem köszön vissza egyetlen brilliáns mérnöknőnek állított emlék sem az egyetem épületeiben, sem a kertjében járva. Az emlékezés kiindulópontja idén a BME történelmi kertjének szobor-helyzetjelentése.

A Hauszmann Alajos által tervezett főépület bejáratát négy allegorikus alak őrzi, amelyeket 1909-ben állítottak, utalva az egyetem akkori négy – a mérnöki, az építészeti, a gépészmérnöki és a vegyészmérnöki karára. Az egyenként 3,3 méter magas és 9 tonnás szobrok 1945-ben megsérültek, az egyetem 225. jubileumi tanévére, 2007-re faragták fotó alapján újra. További allegorikus nőalakok csak idővel jelentek meg a campuson: a BME R épületének falát dombormű díszíti, amelyen férfiak és nők közösen vesznek részt a műszaki terv készítéstől kezdve a kutatási, laboratóriumi munkán át a gyakorlati megvalósításig. 1980-ban helyezték el az Irinyi József utcában Kerényi Jenő Anya gyermekkel című szobrának másolatát, mely ma a Goldmann György téren áll, ezen kívül a 2006-ban állított műegyetemi 56-os emlékmű közepén tornyosul egy nőalak.

Vajon sejtette Sternberg-Várnay Marianne építész, Máhrer Vilma gépészmérnök, Simonyi-Hajós Irma és Pécsi Eszter, mikor 1919-ben az első négy nőként a Budapesti Műszaki Egyetemen tanultak, hogy a száz évvel későbbi szobor-helyzetjelentés ilyen szűkszavú lesz, és a neveiket is csak 2020 után kezdjük ízlelgetni? Előképzettségének köszönhetően Pécsi Eszter diplomázhatott először, így 1920. március 8-án ő lett az első diplomás magyar mérnöknő.

Neki és az összes utána jövő mérnöknőnek állított szobrot a girls can scan kollektíva és az Építész Szakkollégium a BME kertjében 104 évvel később, mert megilleti őket az emlékezés. 2024. március 8-án tehát szobrot avattunk. ^[1]

„Szellemes szimbolikával megalkotott szobor várakozott békésen a fehér fátyol alatt a párás Műegyetemkertben, ahol az eső nem tudta eldönteni, hogy szemerkéljen-e, vagy engedélyezzen magának pihenőt. A lehulló lepel alól ügyesen rakott tégla-talapzaton nyugvó bájos női porté bukkant elő, és félrebiccentett fejjel nézett farkasszemet a türelmesen ácsorgó közönséggel.

Kammermann Lilla megnyitó beszédében a girlscanscan kollektíva nevében arra emlékeztetett, hogy fájón hiányoznak a nőiknek emléket állító szobrok az egyetem környékéről, női alakok legfeljebb csak allegorikus formában testesítik meg a hagyományosan férfiasnak tartott mérnöki tudást. Az űrt betöltendő készült a szakkolégisták portrészobra – ám szimbolikusan viaszból, kanóccal a feje búbján, amit annak rendje és módja szerint az avatók meg is gyújtottak, és vélhetően a hölgy azóta el is olvadt. Annál beszédesebben, mint a téglatalapzatra olvadt tartalom, aligha lehetne kifejezni az emlékezés hiányát.

A 2024 március nyolcadikán, Nőnapon megrendezett performatív akciót támogatta az egyetem építészmérnöki kara, Alföldi György dékán maga is részt vett az eseményen, nem egy férfitársával együtt, amely már önmagában is örvendetes. Az ODOO pavilon mellett a MOME Momento kamarakórusa szólította meg a szív hangjait, az adakozni vágyók pedig – köztük én magam is – helyes női mellszobrocskával lehettek gazdagabbak. A befolyt összeg egy újonnan létrehozott szoboralapba folyik, amelynek köszönhetően egyszer talán a neves mérnökök bronzba öntött portréi mellé egy csinos frizura is felsorakozik.” ^[2]

„A Műegyetem központi épületének kapuját 105 éve őrzik a technikai tudományokat megtestesítő allegorikus nőalakok. Naponta többszáz női hallgató halad el mellettük óráikra igyekezve; sokukból kiváló mérnök vagy tudós lesz, és az olyan meghatározó műegyetemi öregdiákok nyomdokaiba lépnek majd... De hol és hogyan emlékezik meg a Műegyetem az ott végzett fontos női karakterekről? Mit tanít a hallgatóinak róluk, találkoznak-e egyáltalán a neveikkel?

2020 márciusában a BME K épületében termet avattak Pécsi Eszter, az első magyar mérnöknő tiszeletére, diplomaszerzésének 100. évfordulója alkalmából. A gesztusértékű teremavató fontos lépés volt, hiszen azt megelőzően kizárólag férfiakról voltak elnevezve termek. (Szám szerint 37 db ilyen terem található az egyetem épületeiben, és többüknek nem kellett 100 évet várnia arra, hogy valaki megemlékezzen róluk.) Hasonló szimbolikus lépésre került sor múlt héten, 2024. március 8-án: felavatták a BME első – ideiglenes – női szobrát, hogy a 76 prominens férfit ábrázoló mű mellett végre legyen hely a nőknek is.

Tulajdonképpen a jelenség szemléletesen leképezi a hazai köztéri valóságot. Az épületekben és köztük járkálva számos férfialak – pl. Bánki Donát, Kotsis Iván, Pattantyús-Ábrahám László – ölt bronztestet, nevesített nőt viszont egyet sem látunk, legfeljebb csak dekorációnak szánt, kőből kifaragott múzsákat. Hol vannak azok a konkrét nők, akikre emlékezni érdemes? “Bronzplafon – az üvegplafon mintájára ez a kifejezés arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon kevés nőnek állítanak köztéri szobrot. Márpedig egy társadalom azokat önti bronzba (vagy faragja ki kőből), akikre felnéz és akiket példaként akar állítani az utókor számára" – írja az Átlátszó.hu 2022-es cikke, melyben a budapesti szobrokról készült adatbázisuk tanulságait összegzik. Az írásban rámutatnak, hogy a fővárosi szoborhelyzet is hasonlóan komor képet fest: még állatokról is több szobrot állítottak, mint női történelmi alakokról.” ^[3]

A szobor legközelebb 2025. március 8-án a Nemzetközi Nőnapon kerül megint kihelyezésre a BME kertben az ODOO pavilon mellé.

---