Csizma
2024. decemberben figyelmetlen voltam és az időből is kifutottam. Így a mai napon - 2025 - pótoltam a képeket.
A szobor leleplezésére 2006. október 23-án, 21 óra 37 perckor a Sztálin szobor ledöntésének "percre pontos" ötvenedik évfodulóján került sor.
A Szoborpark bejáratával szemben felépült emelvény 1:1 építészeti másolata a tribünnek, amely a budapesti felvonulási téren állt, és talapzatául szolgált Sztálin, szovjet pártfőtitkár, államfő és hadvezér 8 méteres bronzszobrának. A kommunista ünnepek alkalmából az eredeti helyszínen díszszemléket, felvonulásokat rendeztek, és a kommunista vezetők a Sztálin lábai előtt kialakított emelvényről integettek a kivezényelt, előttük elhaladó, őket is kötelezően ünneplő tömegeknek.
A szobrot a kommunista elnyomás ellen fellázadt tömeg 1956. október 23-án térdben elfűrészelte és ledöntötte. A forradalom napjaiban már csak a helyén maradt csizma-pár gúnyos mementója emlékeztetett a diktátorra."
“1956-ban, az egyre gyorsuló drámai események folyamatában, október 23. reggelén még nem volt forradalom, estére viszont már “lánggal lobogott”. A kettő között volt, kellett lennie egy pontnak, amely a forradalom születésének pillanata. Ennek állít emléket a Tanú tér keleti oldalán a Sztálin-dísztribün és a Csizma: a Sztálin-dísztribün, amelynek építészeti mementója a diktatúra megalomániájának örök érvényű mauzóleuma, s a Csizma, amely a Tanú tér kontextusában nem szobor-torzó, hanem önmaga is “emlékmű”: a szabadságvágy világszerte ismert és elismert jelképe.”
(Eleőd Ákos, a Memento Park konceptuális alkotója)
Normál és archív fotók

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • 14.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 125.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/125 • 3.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ1600/1000 • 1/2567 • 6.6mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ2000/1000 • 1/544 • 9mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ2000/1000 • 1/370 • 9mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ1600/1000 • 1/2214 • 6.6mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ2000/1000 • 1/449 • 9mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ2000/1000 • 1/205 • 9mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ2000/1000 • 1/442 • 9mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ1600/1000 • 1/926 • 6.6mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"Csizma" c. alkotás fotói
ƒ1600/1000 • 1/37 • 6.6mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Élményképek