Budapest, VI. kerület, Kmety György utca 26-28.

Állapot: Megrongálódott

Budapest
VI. kerület, Kmety György utca 26-28.
Az Epreskertben, közel a Pantheton épületéhez.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Fakits Ernő (közreműködő)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2025.02.05. 16:52
Epreskert: kiaknázhatatlan. Ha arra járok, beugrom, hiszen mindig találok olyat, ami sokszor érthetetlen módon nincs még fenn a lapon. A kertben jól megférnek egymással a múlt hagyományos és a jelen kortárs művei. A kert, maga örökösen változik, sokszor bővül, néha eltűnik egy-egy alkotás, forognak.
A múlt is kettős, hiszen itt megtalálhatók azok az alkotások, amiket Stróbl gyűjtött oktatási céllal, de azok is, amit tanítványai készítettek, igaz legtöbbször előzőhöz kapcsolódóan.

Két tanulmány is szentel egy-egy bekezdést a most bemutatott szoborról.
Egy másolat, a sok helyen és sok változatban fellelhető Marcus Aurelius ábrázolása:
Révész Emese szavai "Az emlékezés és felejtés kertje" szobráról:
"Marcus Aurelius társuralkodója, Lucius Verus büsztje számos variációban maradt fenn a világ múzeumaiban. A Stróbl által az egyik legtehetségesebbnek tartott, ám korán elhunyt tanítványának, Fakits Ernőnek másolatában áll ma az Epreskertben. Kivételes módon az erősen megrongálódott, kőből faragott fej díszes, feliratos talapzata is fennmaradt." [1]

Nagy Ildikó tanulmányából – kicsit máshogy: "...gipszmásolat nem maradt ránk a mesteriskolából, maradtak viszont növendékek által kifaragott márványmásolatok antik fejekrôl. Ma is a kertben áll (sajnos sérülten) Lucius Verus feje, Fakits Ernô munkája, és tudjuk, hogy Vaszary László egy Herkules-fejet faragott ki." Utóbbit ld. a kapcsolt lapon. [2]
Források:
[1] Révész Emese: Az emlékezés és felejtés kertje; az Epreskert és szobrai, p. 85 és 87.: https://epa.oszk.hu/03300/03343/00006/pdf/EPA03343_muzeumcafe_61_077-114.pdf
[2] Nagy Ildikó: Másolatok Stróbl Alajos műtermében; p. 310.: https://epa.oszk.hu/01600/01615/00003/pdf/22nagy_ildiko_307_318.pdf
További linkek
Lucius Verus rövid életrajza: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=10721

Kapcsolódó
Herkules-fej

Cím alapján hasonló

"Lucius Verus" c. alkotás fotói

Alkotó
Fakits Ernő (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
577717
Feltöltve
2025.01.04. 20:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.01.04. 20:58

"Lucius Verus" c. alkotás fotói

Alkotó
Fakits Ernő (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
577719

577720

577723

577721

577724

577722

577725

577726

577718

Összesen 10 fotó

Műlap története

2 napja
Göröntsér Vera publikálta "Lucius Verus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.