Pietà
Bartók Béla utca - Kölcsey Ferenc u. sarkán a kis téren
Egy 2x2x1 méteres beton talapzaton állították fel az alkotást. Szűz Mária kezében a megtört Jézussal. Ez az ábrázolás egyértelműen a Michelangelo által híressé tett un. Pietà-motívum hagyományát követi.
A szoborban Mária anyai gyengédséggel és fájdalommal tartja Krisztust. Testtartása, fejhajtása és arckifejezése alázatot és szomorúságot tükröz. A részletek kidolgozása egyszerű, de kifejező: Mária palástja és arca az anyai gondoskodást sugallja, miközben a fájdalom csendes méltósággal jelenik meg rajta. Jézus teste ernyedten, megroggyant lábakkal lóg Mária karjában. A test meggyötört állapota a kereszthalál utáni szenvedést idézi. A vézna, de mégis izmos testalkat és az ágyékkötő hangsúlyozza emberi mivoltát, miközben az arca békét és az isteni megbocsátást sugallja. A szobor egyszerűsége és viszonylagos visszafogottsága arra utal, hogy az ismeretlen alkotó inkább a tartalmi üzenetre, semmint a dekorativitásra helyezte a hangsúlyt. (Olyan érzésem volt, mintha másolatot látnék, de hiába kutattam emlékezetemben, nem találtam a megfejtést).
Számomra legmeglepőbb azonban a kis tábla felirata jelentette:
"Állíttatta Püspökladány város Önkormányzata és a Cigány Kissebségi Önkormányzat közadakozásból 2010-ben."
A közadakozás azt jelentené, hogy a szobor a helyi közösség összefogásának eredménye, ami kiemeli a közösségi értékek és az összetartozás fontosságát. Ezt itt nem tapasztaltam: a szobor mellett egy összetört műkő virágtartó található, a szobor környezete elhanyagolt, még száraz virág sem volt rajta. (lehet, hogy eredetileg nem is volt "tartozéka" az alkotásnak)
Az alkotóról és a felavatásának időpontjáról sem tudtak felvilágosítást adni a helyi önkormányzatnál, így egyelőre ezek nyitott kérdések.
Normál és archív fotók

"Pietà" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/112 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pietà" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/133 • 5.2mm • ISO25

ƒ180/100 • 1/121 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pietà" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/118 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Pietà" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO25

ƒ180/100 • 1/115 • 5.2mm • ISO25

ƒ180/100 • 1/148 • 5.2mm • ISO25

ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO32

Adalék vagy máshol

"Pietà" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO50