Kisteleki Ede síremléke
írta Móra Ferenc
(Részlet,)
Fehér márványoszlop tetején két összebújó pelikán, a legendák szent madara, amely szíve vérével táplálja szülötteit; öt éhes fióka tépdesi az anyamadár mellét, egymásnak elögetve, mégis egymáshoz simulva. A fehér márványban aranybetűs írás: Kisteleki Ede költő és író, 1861. nov. 25—1931. május14 Alatta az anya-pelikán neve, a költő hitveséé, aki pár hónap múlva utánaszállt párjának az égi magasokba. A sírkő lábiban négysoros vers:
Napfény sugárzik a madarakról,
Szívért epedni jobban nem lehet,
Szülöttet mely szülővel egybekapcsol,
E szobrocskákban él a szeretett
— Ez ihletett meg, — mondta szerényen a fényes szemű szobrász, Istók János, mikor elragadtatva magasztaltuk neki alkotása finom szépségét és mély szimbolikáját, amely a rákoskeresztúri temető márvány erdejében annyi művészet közt is magához kapja a szemet. — Azt csináltam meg, amit ő álmodott meg magának abban a négy sorban.”[1]
A síremlék története:
(Részlet,)
"Pelikános sírjukat egy évvel később, 1932. május 22-én avatták fel többek között Móra Ferenc beszédével.
Valamikor az 1920-as években Kisteleki besétált Istók János műtermébe, ahol meglátott egy pelikánszobrot. A vízimadár nagyon megtetszett a költőnek, s még ott a teremben pennát s papírt ragadott, verset írt. Ekkor még nem sejtette, hogy saját sírversét írta meg.
A költő halálakor Istók János szobrász felkereste a gyászoló családot az elhunyt versével, majd kifaragta a pelikáncsaládot: a költőt, feleségét, s öt gyermeküket, mely jelképezni hivatott azt a mély szeretetet, mely Kisteleki Edét családjához kötötte. A sír aljára a pelikánvers négy strófáját is bevésték"
Felhívom szíves figyelmeteket az idézet részlet linkjének megnyitására, hogy megismerhessétek teljes egészében Cseh Vilmos "Napfény sugárzik egy pelikáncsaládról a Kozma utcai temetőben" című - fényképekkel illusztrált - írását [2]
[2] Avatás, leírás https://zsido.com/napfeny-sugarzik-egy-pelikancsaladra-a-kozma-utcai-zsido-temetoben/

"Kisteleki Ede síremléke" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ33/10 • 1/60 • 5mm • ISO80

ƒ33/10 • 1/40 • 5mm • ISO80

ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kisteleki Ede síremléke" c. alkotás fotói
ƒ33/10 • 1/80 • 5mm • ISO100

ƒ33/10 • 1/30 • 5mm • ISO80

Archív fotók

"Kisteleki Ede síremléke" c. alkotás fotói
"A síremlék felállításában komoly szerepe volt gróf Klebelsberg Kuno (1875–1932) volt vallás- és közoktatásügyi miniszternek is, többek között az javaslatára került a síremlék kompozíciójára egy nyitott könyv is, rajta híres művének címe: Könyörgések könyve. Külön érdekesség, hogy a sír gipszmodelljét még a Magyar Zsidó Múzeumban is kiállították.
A síravatón Patai József (1882–1953) a tökéletes harmónia poétájának nevezte Kistelekit:
„Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat nevében hozok egy babérágat a magyar zsidó költő sírjára. Kisteleki Ede a tökéletes harmónia poétája volt és az ő lelke nem ismert konfliktust abban a sorrendben sem, hogy magyar zsidó-e vagy zsidó magyar. Úgy érezte, hogy minden ember a végtelen kiteljesülése és abban a távlatban, ahol »égi fényszemek kísérik« a halandók útját, nincs különbség nép és nép, faj és faj között. »A névtelen jót látom minden arcon« – dalolta egyik versében.”Kevesebb szöveg