Dör, Szabadság utca

Dör
Szabadság utca
A Kisboldogasszony-templom homlokzati fülkéjében

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2025.03.04. 06:27
A döri templom a törökdúlás után 1714-ben épült ujjá. A műemlékvédelmi szakemberek leírása szerint 1953-ban a homlokzati fülkék üresen álltak.[1]
Az azóta készült szobrok kisebbre sikerültek, mint amit a fülke nagysága megengedett volna.

Miután Saulusból Paulus lett, minden erejét a keresztény hit hirdetésére fordította.[2]
Attribútuma a Könyv, a Szentírás, amelyet kezében látunk, és a kard, amely hitéért vállalt vértanúhalálára emlékeztet.[3]
„…Ez az én várakozásom és reménységem, hogy semmiben sem szégyenülök meg, ellenkezőleg, teljes a bizalmam, hogy mint mindig, úgy most is megdicsőül Krisztus az én testemben, akár élet, akár halál által. Mert számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.” [4]
„A fazekasok, kosárfonók, köszörűsök, kötélgyártók, újságírók védőszentje, süketség, görcs, kígyómarás, ijedtség esetén kérik oltalmát, esőért, a föld termékenységéért fohászkodnak hozzá.”[2]
Péter és Pál más-más évben, de egy napon, június 29-én haltak vértanúhalált.
Források:
[1] Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó, Bp. 1953)
[2] Magyar Katolikus Lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/P/P%C3%A1l.html
[3] Ismertetőjegy: https://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Attrib%C3%BAtum
[4] Péter székfoglalása: https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-peter-apostol-szekfoglalasa

Bertha János műlapja

Kapcsolódó
Szent Péter

Cím alapján hasonló

"Szent Pál" c. alkotás fotói

Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
579718
Feltöltve
2025.02.11. 10:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/400 • 95mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.11. 10:55

"Szent Pál" c. alkotás fotói

Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
579716
Feltöltve
2025.02.11. 10:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 230mm • ISO160

579714
Feltöltve
2025.02.11. 10:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.11. 10:55

"Szent Pál" c. alkotás fotói

Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
579722
Feltöltve
2025.02.11. 10:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/200 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.11. 10:55

"Szent Pál" c. alkotás fotói

Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
579717

579715
Feltöltve
2025.02.11. 10:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.11. 10:55

"Szent Pál" c. alkotás fotói

Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
579721
Feltöltve
2025.02.11. 10:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.11. 10:55

"Szent Pál" c. alkotás fotói

Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
579720
Feltöltve
2025.02.11. 10:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/320 • 240mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.11. 10:55

"Szent Pál" c. alkotás fotói

Település
Dör
Feltöltő
Azonosító
579719
Feltöltve
2025.02.11. 10:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/400 • 95mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.11. 10:55
Összesen 9 fotó

Műlap története

8 órája
Bertha János publikálta "Szent Pál" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.