Zichy Ferenc püspöki címere

Bágyogszovát, Szabadság utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Gróf Zichy Ferenc püspöki címere

Bágyogszovát
Szabadság utca
A Szent Márton-templom bejárata fölött.

Felállítás1772

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2025.02.03. 07:29
„Bágyogot először 1351-ben (Baguk) néven említik írásos formában.”[1]
1940-ben Bágyog és a szomszédos Szovát egyesült, majd 1945-ben ismét szétváltak. 1950-ben a közigazgatási átszervezés idején ismét összevonták a két településrész Bágyogszovát néven.[1]
A bágyogi Szent Márton-templomot Gróf Zichy Ferenc győri püspök építtette.
Az ő címere díszíti a bejárat fölötti homlokzatot.[2]
Két címerét ismerem az 1724-ben pappá szentelt, 1743-tól győri püspök Zichy Ferencnek.
Az egyik a bágyogi templomon-, a másik a győri Püspökvár tornyán látható.
„Zichy Ferenc püspök a viszontagságos török kor után „csodát tett” az egyházmegyében. Nem csupán máig látható épületeket emeltetett és díszíttetett, de a lelkiek terén is megújította a rábízottakat. Munkássága ma is útmutatás azoknak, akik a jövőbe tekintenek.”[3]
A címer anyagát a sok átfestés miatt nem lehet bizonyossággal megállapítani.
Források:
[1] Bágyog története: https://www.bagyogszovat.hu/hu/bagyogszovat-tortenete
[2] Zichy Ferenc püspökről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Zichy_Ferenc_(p%C3%BCsp%C3%B6k)
-https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es-munkai-szinnyei-jozsef-7891B/z-B6369/zichy-ferencz-grof-puspok-B6C8A/
[3] Zichy Ferenc püspök munkásságáról: https://www.magyarkurir.hu/hirek/idoszaki-kiallitas-nyilt-zichy-ferenc-puspokrol-gyorben

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Zichy Ferenc püspöki címere" c. alkotás fotói

Település
Bágyogszovát
Feltöltő
Azonosító
579186
Feltöltve
2025.02.02. 10:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 52mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.02. 10:45

"Zichy Ferenc püspöki címere" c. alkotás fotói

Település
Bágyogszovát
Feltöltő
Azonosító
579123
Feltöltve
2025.02.01. 18:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 52mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.01. 18:59

"Zichy Ferenc püspöki címere" c. alkotás fotói

Település
Bágyogszovát
Feltöltő
Azonosító
579124
Feltöltve
2025.02.01. 18:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 170mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.01. 18:59

"Zichy Ferenc püspöki címere" c. alkotás fotói

Település
Bágyogszovát
Feltöltő
Azonosító
579126
Feltöltve
2025.02.01. 18:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.01. 18:59

"Zichy Ferenc püspöki címere" c. alkotás fotói

Település
Bágyogszovát
Feltöltő
Azonosító
579130
Feltöltve
2025.02.01. 18:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO160

579125

579127
Feltöltve
2025.02.01. 18:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 35mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.01. 18:59

"Zichy Ferenc püspöki címere" c. alkotás fotói

Település
Bágyogszovát
Feltöltő
Azonosító
579129
Feltöltve
2025.02.01. 18:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO160

579122
Feltöltve
2025.02.01. 18:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 22mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.01. 18:59

"Zichy Ferenc püspöki címere" c. alkotás fotói

Település
Bágyogszovát
Feltöltő
Azonosító
579121
Feltöltve
2025.02.01. 18:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.01. 18:59

Adalék vagy máshol

"Zichy Ferenc püspöki címere" c. alkotás fotói

Település
Bágyogszovát
Feltöltő
Azonosító
579128
Feltöltve
2025.02.01. 18:59
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 90mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 25.02.01. 18:59
Összesen 11 fotó

Műlap története

7 órája
Bertha János publikálta "Zichy Ferenc püspöki címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.