Nikó Lina síremléke
Palotai út
Az anyag, a stílus alapján – márvány, beton (műkő) – más alkotóra gondoltam, de a Székesfehérvár 1912. november 3-i számában, ahol részletesen beszámolnak a síremlék avatásáról, megnevezik az alkotót is, Havranek Antal akadémiai szobrász személyében [1].
Közel száz cikk átolvasása után, könyvtári, levéltári és egyéb források összegzéseként egy nagyon érdekes történet bontakozik ki előttünk a híres komika fehérvári temetése és síremlékének avatása kapcsán.
„A magyar színpad gazdag komikusokban, de szembetűnően szegény komikákban. Alig van egy- kettő, aki számba jöhet. Közülük a legkiválóbb dőlt ki Nikó Lina halálával.” – írta a Pesti Hírlap 1905. július 28-i, pénteki számában [2]. Fiatalon, mindössze 52 évesen hunyt el, súlyos betegség következtében. A forrás szerint 1905. július 5-én „kénytelen volt magát a Vöröskeresztkórházba fölvétetni” kínzó fájdalmai miatt. „Halála napján, szerdán este, hogy veje búcsút vett tőle, sem panaszkodott. Kérdezősködésére azt válaszolta, hogy egészen jól érzi magát. Utóbb 8 óra felé, Imrédy tanár is járt betegágyánál, akitől azt kérdezte suttogó hangon: — Orvos ur, látta az unokámat? Nemsokára rá, 8 órakor, elvesztette eszméletét és csendesen meghalt.” [2] 1905. július huszonhatodika volt.
Halálhírét 1905. július 29-én a Székesfehérvár és Vidéke újságban Rosznagl Alajosné szül. Blazsejovszki Matild, az elhunyt leánya, Rosznagl Alajos, az elhunyt veje, és Rosznagl Ida, az elhunyt unokája közleményben közölték. A közleményben tájékoztatnak a Vígszínházbeli ravatalozásról, az ott történő beszentelésről, a székesfehérvári Szentháromság – ma Hosszú - temetőben való temetésről, és az ott történő Horváth István belvárosi plébános által végzett utólagos beszentelésről. [3] [4]
1905. július 28-án a művésznő holttestét átszállították a Vígszínházba, ahol felravatalozták. Ezt követően vonattal szállították Székesfehérvárra, ahol 1905. július 30-án örök nyugalomra helyezték. Később, 1905. októberében, veje jelenlétében áthelyezték a Székesfehérvár városa által adományozott díszsírhelyre. [3] [5] [6]
A művésznő haláláról, temetéséről beszámoltak a korabeli helyi és országos újságok.
A Magyar Nemzet így ír a temetésről: „Székesfehérvárott Nikó Linát, a jeles színművésznőt vasárnap temették el nagy részvét mellett. A temetésen a gyászoló családon kívül megjelentek Mészáros Kálmán színészegyesületi igazgató, Ditrói Mór, a Vígszinház igazgatója és mások. A nyitott sírnál Mészáros Kálmán megható búcsúztatót mondott, mig Fanta dr. a székesfehérvári színügyi bizottság nevében fejezte ki a bizottság részvétét.” [7]
Az Ujság 1906. december 20-i csütörtöki számában adtak hírt arról, hogy az Országos Színész-egyesület központi igazgatósága országos gyűjtést indított a Vígszínház elhunyt nagy művésznőjének, Nikó Linának emelendő síremlékre. A gyűjtést tehát már a művésznő halála után kezdeményezték a síremlék elkészítésére, de az összeg csak nem akart összegyűlni, a hosszú évek alatt mindössze 37 koronát sikerült összegyűjteni. [8]
1910 októberében a Pesti Hírlapban megjelent egy észrevétel a sírral kapcsolatban, az egyik olvasó jelzését írták meg, miszerint meg szerette volna tekinteni a neves művésznő sírhelyét, de azt gondozatlannak találta. Ekkor a Vígszínház tagjai a gyűjtés sikertelenségét látva, maguk kívánták a szükséges összeget összegyűjteni, és még ebben az évben a síremléket felállítani. [9]
Később a síremlékkel kapcsolatban 1912 tavaszán több újság is beszámolt, ahol hírt adtak a síremlék 1912. áprilisában megtörtént „avatásáról” - amit eredetileg 1912. március 28-án terveztek megtartani - , ahol egy székesfehérvári színész mondott beszédet a Vígszínház gyűjtéséből felállított „szerény, alig másfél méteres” márványoszlop előtt. [10] [11] [12]
Az avatás nem valósult meg tavasszal, és a Székesfehérvár újság 1912. november 3-i számában meg is fogalmazzák, hogy lényegében az egész egy álhír volt. Tapolczai Dezső, a Vígszínház művésze, az Országos Színész Egyesület tanácsosa a pesti lapokba leadott egy nyilatkozatot, melyben elmondta egy légből kapott, meg nem történt avatás lefolytatását. [1]
A novemberi avatásról fotográfia is készült, az ismert székesfehérvári Fekete Zoltán fényképész készítette a fotót. A fotóról a Somogy újság 1912. november 17-i számában olvastam, ami az Ország-Világ magazin 1912. egyik novemberi hetilapjára hivatkozott, mondván, hogy ott jelentették meg a fényképet. Sikerült ezt a fotót is begyűjteni, az archív felvételen láthatóak az avatáson résztvevők, középen Nikó Lina unokája Rosznagl Ida. [13] [14]
Az avatáson – 1912. november 1-jén 11.00 órakor - jelen volt a szervező Polgári Dalkör, dr. Csöppenszky Mihály ügyvéd, a Dalkör elnöke, Géczy István, az Országos Színész Egyesület titkára, Saára Gyula polgármester Székesfehérvár város képviseletében, a Vígszínház igazgatósága, dr. Kerekes Lajos főjegyző, a Színpártoló Egyesület tagjai, a család részéről Rosznagl Alajos, és Rosznagl Ida. /Nikó Lina leánya elhunyt 1909-ben, ő is itt nyugszik./ [15]
Az avatáson a Dalkör énekét követően dr. Csöppenszky Mihály ügyvéd, a Dalkör elnöke mondott beszédet, Stella Gyula, a Vígszínház tagja a pályatársak nevében beszélt, Békeffy István városi tisztviselő ódát szavalt. A jelenlévők elhelyezték koszorúikat, a Dalkör pedig gyászdalt énekelt.
„A síremlék, amely egy fehér obeliszket és egy gyászoló női alakot ábrázol, fölötte sikerült. Gyönyörű elhelyezése is arról tanúskodik, hogy Székesfehérvárott kellően becsülik es tisztelik a nagy művésznő emlékét.” – írta a Pesti Hírlap 1912. november 2-i számában. [16]
Hogy miért is Székesfehérváron temették el a híres komikát, a válasz egyszerű: ez volt az óhaja, az utolsó kívánsága. [3]
Nikó Lina eredetileg énekesprimadonna volt, a Népszínház tagjaként, később komikaként a Vígszínházban „Az államtitkár úr” című darabban mutatkozott be. A Magyarország című újságban úgy fogalmaztak, hogy „halála majdnem pótolhatatlan veszteséggel sújtja a magyar színészetet és különösen a Vígszínházat, amelynek tagja volt, mert abban a genreben, amelyben Nikó Nina nagy sikereit aratta, ma kétségkívül ő volt színpadjainkon a legelső.” Nevét, míg férjnél volt Blazsejovszki-Nikó Linaként viselte, a színházi előadások szereposztásaiban így szerepel. [3]
Székesfehérváron is többször fellépett. Például 1882-ben december 25-én Csiky Gergely a Szép leányok, december 26-án a Mátyás diák, december 27-én a Bocaccio darabokban, december 28-án pedig a Milyenek a mai nők bohózatban lépett fel. [18]
Még egy érdekesség a művésznőről: szerepelt az első magyar filmben, melynek „A tánc” volt a címe, és 1901-ben készült. Maga a film nem maradt fenn, de a korabeli sajtóban a filmből kivágott és megjelent képek, valamint olyan fotók, melyet az akkor úgynevezett állófotós készített (ma standfotósnak hívják), ma is láthatóak. Utóbbiak minősége sokkal jobb, mint a filmből kivágott pozitívba átfordított képeké. A filmet az Uránia ismeretterjesztő társaság Táncról szóló előadásának illusztrálására készítette. A stáblista : „Balogh Lidia, Berzétey Ilona, Blaha Lujza, Fedák Sári, Hegedüs Gyula, Hegyi Aranka, Korner testvérek, Márkus Emilia, Maróthy Margit, Nikó Lina, Nirschy Emilia, Pálmay Ilka, Ráthonyi Ákos, Schmidek Gizella, Szerémy Zoltán, Varsányi Irén, Vendrei Ferenc, Kenedich Kálmán és az Opera balettkara”. A film rendezője: Zsitkovszky Béla. [19]
13 év… Ezalatt többször fotóztam a fájdalmat megjelenítő nőalakot, aki nem árulta el a titkát. Nem árulta el, hogy ki faragta márványba a fájdalmát.
A szobor és az obeliszk is magán viseli a háború nyomait, a szobor orra és a bal könyöke sérült, az obeliszken sajnos durva lövésnyomok láthatóak.
A márvány sajnos hajlamos a gombásodásra, pár éve erőteljesen belepte a szobrot és az obeliszket is. Látható, hogy a sírt gondozó rokonok ápolják, tisztítják az alkotást. A szobor és az obeliszk is fehér márvány.
Érdekes a sír maga is. A kriptát lezáró földgöröngyöket megjelenítő formák betonból (műkőből) készültek, és két külön darabból állnak. Ugyanígy az obeliszk is egy ilyen földgöröngy halmon helyezkedik el.
Jelzés nincs az alkotáson.
"Mulattattál, de nem mulattál!" - ez a síremlék hátoldalán található felirata.
Végezetül egy gondolat, mely leánya, veje és unokája közleményének végén búcsúzik a művésznőtől: „A béke angyala virrasszon nyugalmad felett!!” [3]
2 Pesti Hírlap, 1905.07.28. 8. o. – Nikó Lina halála
3 Székesfehérvár és Vidéke, 1905.07.29. 89. o. – Nikó Linát Fehérváron temetik
4 Székesfehérvári Hírlap, 1905.07.30. címlap – Nikó Lina
5 Pesti Hírlap, 1905.07.31. 8. o. – Nikó Lina temetése
6 Magyarország, 1905.10.08. 16. o. – Nikó Lina díszsírhelye
7 Magyar Nemzet, 1905.08.01. 9.o. – Nikó Lina temetése
8 Az Ujság, 1906.12.20. 12. o. - Nikó Lina síremléke
9 Pesti Hírlap, 1910.10.27. 16.o. – Jeltelen sírok
10 Az Ujság, 1912.04.13. 14. o. - Nikó Lina síremléke
11 Pesti Hírlap, 1912.04.13. 5. o. - Nikó Lina síremléke
12 Az Ujság, 1912.04.12. 13. o. - Nikó Lina síremléke
13 Somogy, 1912.11.17. 3. o. – Több mint hatvan fotót
14 Ország-Világ, 1912.11.10. 1178 o. – Nikó Lina síremlékének leleplezése
15 Székesfehérvári Friss Újság, 1912.11.03. 2. o. - Nikó Lina síremléke
16 Pesti Hírlap, 1912.11.02. 5.o. - Nikó Lina síremléke
17 Magyarország, 1905.07.28. 12. o. – Nikó Lina
18 Fehérvári Híradó, 1882.12.31. 108. o. - Színház
19 https://www.filmkultura.hu/regi/1999/gallery/tanc.hu.html
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d13bab4eef-a83603b2174e1b909e0552cb_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/500 • 20.2mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d13e06f9ef-95c16c7fb9d5d39b0c5328bd_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/160 • 18.2mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d13f4c30e8-53b3228c45266c3b63720e69_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • 13.2mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d1415829ff-a30ac906ae867401b181fc01_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 9.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d14373eca1-fd9d12bd5e70634cc546b3c0_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 32.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d144d657e0-143d9b8101be6d96797d53eb_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 5.1mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d147e1cf12-9ff4a4d4cf425b9729b7c569_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/105 • 1.4mm • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d149212236-7aaa0fcb31d0ca1b3d697703_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ200/100 • 1/229 • 4.6mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d14c3a431e-cee3c1d3033c2b550d7dda77_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ200/100 • 1/301 • 4.6mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d14aa1c590-21bf1692b305bf980972c556_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ200/100 • 1/248 • 4.6mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d15a14691e-1630c2a270efdcda39391272_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/80 • 23.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d15c02304f-0e8c9b5d4b4a2e1a993ba0c8_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/400 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d15efab12b-6974272f07a347efad3a7722_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/250 • 8.9mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u772-a50418-679d1b48a7b9e-5137a13c1d14a90fb6512a6a_4.jpg)
"Nikó Lina síremléke" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!