Tánc a kertben
Természetesen az épület története nem hanyagolható el, de a régmúltat igyeszem lerövidíteni. Fontos: ahogy a Kőrönd, ami mentén az épület áll, Budapest egyik érdekessége, míg az épület környezetének egyértelmű meghatározója. Tervezője Kauser József, elkészült az 1880-as évek első felében. "Korának egyik igen kifinomult, a neoreneszánsz kastélyokkal vetekedő épületéről van szó, mely öt udvarával (!) kivételesen nagy bérháznak számít...."
A ház kétszer is leégett. Először 1929-ben (akkori felépüléséről most nem írnak). A nagy tűz, ami elpusztította az épület felső emeleteit, 2014-ben történt. Csodával határos módon sikeresen felújították, holott – írják – egy ilyen "...hírhedt ikon felújítása két módon végződhet: vagy hatalmas bukásként folytatódik „élettörténete", vagy hamvaiból éled újjá sorsának döbbenetes pálfordulásával. Közömbös út ilyen történet után egész egyszerűen nem opció...."
A külső felújítását a „konzervatív restaurálás", a belsőt a „kreatív rehabilitáció" kifejezés jellemzi. Teljes megújulás, csodálatos összhatás. Az említett öt udvar minegyeike saját "profilt" mutat.
És akkor – hab a tortán – a növényekkel beültetett ún. reneszánsz kert középpontjában elhelyezték ezt a szoborpárt, Gácsi Barna alkotását. Erről a forrás egy mondatot ír: "Középen Gácsi Barna szobra áll, mely a régi és az új találkozásának témájával játszik."
Az biztos, hogy van kontraszt, de az is, hogy hihetetlen módon erősíti a környezet a szobor, ill. az alkotás a környezet szépségét!
Egy férfi és egy nő. Szinte szállnak, úsznak a levegőben. Tökéletes az összhang, teljes az átszellemültség és az alázat. Amit látok, a mozdulatok szinkronitása, a kidolgozott összmunka, a könnyedség illúziója, a teljes odaadás.
De ezek csak benyomások, saját gondolatok.
Írtam levelet az alkotónak, de sajnos válasz még nem érkezett. Persze, azért még reménykedem, mert nagyonn jó lenne, ha beavatna azokba a goondolatokba, amik vezérelték a csodapáros megalkotásakor.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6afe20-e91fd60e32fb9462c1941277_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • 9.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6b3d13-77d2f60418a98fdc6bb05364_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 8.6mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6b692a-dcb7eb9a6b2adeb075788657_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6bb571-75f3e66555b328c1dedbf1f3_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6be389-a350f83f9abe75be80a5265a_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6bf482-3d7a5d5abdaeed1d6804b76e_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6c20a0-5d26863f615a1ce39685ebf5_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6c4d81-8cacf5e0e0b1a8d63dbc3d85_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6c75af-f9108ecc775b8b93883b3375_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6ca02a-773219fd893624d0f13b2d7e_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6cd9b0-f5d833403a0776a8e2e57da0_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d31f6d16aa-0e015d452e995c968229d6a9_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241c1751-cc2f9c379f8d5088420748da_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241c7792-a1c8aaadbf90561939c12efd_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241d8c8b-1101fd9ec6faa09639fe04da_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241cd0b5-50d74eb216eb04bdcc677c34_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241cead2-1dbf84eee4ca5c83e57ba1ea_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241c48f2-13b6dbcfe4bbf8d5b1f2990b_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241d12e6-2f4a52304eaee8e5d81e4a52_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241d69ea-de629000eac58e5da53dfdea_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241ca4f8-51790ebf2ecc33e55b22fa38_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241d32a7-421e6e0e02c72b243d56c8ab_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241da0d2-f71cd3f6ce692c967ba779c1_4.jpg)
"Tánc a kertben" c. alkotás fotói
ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a50420-679d3241dd419-d367f70f759611352b2f9262_4.jpg)