Embókabin
A magán mecenatúra... itthon ritka, de mégis talán magának tért hódító fogalom. Néhány éve ezzel a támogatással jött léttre a kezdeményezés, amit rangos díjjal is jutalmaztak az előző évben. Most már – a létrehozásakor is már élő szándék szerint – hagyománya van. A cél olyan kortárs művészeti bemutatók szervezése, ahol a szabad természetben mód van a ma alkotó művészek műveinek pályáztatására. A zsűri által kiválasztottak pedig teret kapnak és időt. A közönség egyre nagyobb számban látogatja a bemutatót, bár erről én többnyire olvastam, képet is láttam. Én magam, akárhágyszor ott voltam, teljesen egyedül keringtem a kiállított művek között. :)
Nemrégiben észrevettem, hogy valamiért a 2024-es fotók csoportosítása félbe maradt, így alapos keresésbe kezdtem. Szokatlan módon leírást, szöveges bemutatást erről az alkotásról nem találtam. Van viszont a megszokott videó, amin az alkotó elmeséli a mű keletkezésének körülményeit.
Bevezetőül hallható, általában szereti valamilyen laza formában megjeleníteni gondolatait, de mindenképpen vicces-humoros címet ad. A most bemutatásra váró alkotás személyes élményhez kapcsolódik, emlékezik: az alkotás akkor készült, amikor a művész kisfia két éves volt és bekerült a fülkerészbe, vagyis a gondos apuka berakta két éves fiát. A fiút Embónak becézték, így akkortól adta magát a cím, Embókabin.
"Munkáimnál mindíg jelentős szerepet játszanak – nem mondom, hogy ne látsszon túl komolynak, de hogy ez picit így élét venni a komolyságnak. Egy kis játékosság... Ha már a munkában nem feltétlenül nyílvánul meg, akkor legalább a címében próbálok utánamenni a dolgoknak..."
Az anyag rozsdamentes acél, ami tökéletes egy kültéri környezethez. Az időtállás nem feltétlenül fontos szempont, de azért kerülendő, hogy rövid idő alatt "tönkremenjen, vagy elporladjon".
Az általános kiindulópont egy geometrikus formarendszer. A munka elkezdésekor nem feltétlenül tudott, mit is akar csinálni, a megközelítés inkább az, mit nem akar csinálni, amik folyamatosan gyűlnek, aztán kialakul. A munka lényege egy geometrikus formajáték. Az elűlső (nyelv-szerű) íves rész alapja a korábban látott és tetsző "tárgyak, eszközök, akármik ", amik alapján alakul ki a mű.
Normál és archív fotók

"Embókabin" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol