Most döbbentem rá, nem csak hogy rég lebontották már az elmúlt évben zsűri által kiválasztott alkotásokat, a 2024 évi szoborparkot Köveskálon, de lassan eljön az ideje a már szervezés, előkészítés alatt álló idei alkotások kiválogatásának, a terület berendezésének. Hiszen, tavaly is áprilisban indult a Káli Art-Park egyedülálló kiállítása és a tavasz, vagyis április már itt toporog a küszöbön. Én pedig még most veszem sorra az utolsó, általam látott művet, Vizsolyi János formabontó alkotását.
Itt én nem megszokott értelmében használom a formabontó szót, leszűkítve Vizsolyi művészetére, akire eredendően illik a nonfiguratív formaválasztás, de újabb időkben új stílus felé fordult.
Ez most egy amolyan szónoki bejelentés, mivel erről nekem semmi infóm korábban nem volt, csak ijedten néztem a szervezés honlapján azt az egyetlen, tömör mondatot, amit az alkotás képe alatt bárki olvashat: "Belső, spirituális indíttatású." ^[1] Az alkotást nézve ez a tömör kijelentés elrettentett, nem véletlen halogattam a mű bemutatását.
Most viszont nekiduráltam magamat és reményeim szerint meg is találtam a választ az Új Művészet 2023-as számában.
A kiindulás, ami már a főiskola elvégzése után egyértelmű volt, a nonfiguratív ábrázolás. Anyagként legfőképp követ, ill. bronzot használt. Ezen belül is jellegzetes megformálás volt jellemző, sokszor az anyag érdessége, ill. kontrasztként a simára csiszolt, finoman megmunkált kidolgozás – megőrizve az egyéni hangvételt.
"Működtek s működnek ma is ezek a szobrok - csak éppen egy idő után túlságosan zártakká, öntörvényűekké, s ezáltal bizonyos értelemben következmények nélkülivé váltak. Hallgat a kő, s önmagába zárkózik a robusztus fémtest. Életet lehel beléjük ugyan a szobrász, de csak annyit mutatnak meg magukból, amennyit a szobrász vésője vagy polírozó korongja révén jónak látnak. ..."
Viszolyi váltott. Méghozzá a roncstelepek, fémhulladékok "szokszínű esetlegességére". "E „szétszerelt világnak" (Petri György), egy boldognak remélt jövő roncsainak, kidobott alkatrészeinek, rostélyainak, drótgubancainak óhatatlanul van egy közép-kelet-európai, megválthatatlanságot sugalló feelingje...."
A művész kiemeli az alkalmasnak talált anyagot és újrateremti, újat teremt úgy, hogy személyes kapcsolatba kerül vele.
"Vizsolyi persze fali díszek helyett saját örvénylő lelkének, innovatív alkatának, kísérletező kedvének megfelelően vág, hegeszt belőlük szobrokat. Tengermélyi szalagokra, imbolygó algákra, acélból készült puhatestűekre is asszociálhatunk velük kapcsolatban, de lehetetlen észre nem vennünk több művének antropomorf, emberre hajazó karakterét sem. Néha csak tarajos fülbe, nünükékbe oltott figurák, imádkozó sáska módján kicsinyüket magukhoz szorító nőstények tűnnek fel, fűrészfogak harapnak egymásba ragadozók gyanánt, de bizony ott van a Megváltó és a megváltott, a bűneiért megszenvedő majd feloldozást nyerő ember is. Bizony, e lángvágóval szabdalt, majd újrahegesztett szobrok egy mindennapjainkon is túlnyúló transzcendencia hordozói...."
Ehhez jön még a szobrok színezése, ami fémszobroknál elég szokatlan. Egyben egészen új jelentéstartalmat ad ezzel szobrainak. Az eredeti, rozsdás állag megőrzésével ti. az elmúlás témáját idéznék, így azonban szinte újjászületnek, ami viszont nem biztos, hogy végleges, a művész döntésétől függ. Minden eddigi részletesen, ill. továbbiak olvashatók a forrás cikkében. ^[2]

---