Avilai Nagy Szent Teréz

Gánt, Kőhányáspuszta
További képek a Fotólistában

Gánt
Kőhányáspuszta
Kőhányáspuszta

Felállítás2013

Czigány Árpád
2025.03.20. 09:47
Sportversenyen voltunk a közelben, így akadtam rá a turistaközpontra, ahol ez a szobor található. Az emlékhely hátoldalán elhelyezett tájékoztató tábla szerint: "Avilai Nagy Szent Teréz - Készítette: Kanalas Sándor erdélyi fafaragó mester - Állította a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. 2013."
Az életnagyságú fából faragott alak a jellemző szerzetesi ruhát (habitus) viseli, egy füzetet és írótollat tart a kezében. A nevét derékmagasságban bevésték. A mű acélrácsos kapuval lezárt, terméskővel kirakott fülkében kapott helyet.
Teréz (Teresa) Avila-ban született 1515. március 28-án jómódú zsidó családban, tizenkét gyermek egyikeként. 67 évesen Alba de Torres-ben hat meg 1582. október 4-én. A Sarutlan Kármelita Rend megalapítója. Számomra a legkedvesebb tulajdonsága, hogy személyének, szellemességének, beszédének és magatartásának varázsa már gyermekkorában sok játszópajtást vonzott köréje, és szórakoztatta, nevettette társait. Ezt a művészetet, hogy ,,embereket megvidámítson, és nevetésre indítson'', mindhalálig megőrizte.[1]
A közelben egy nagy táblán részletesen elolvashatjuk a szent életét.
Források:
[1] Szent Teréz: https://archiv.katolikus.hu/szentek/1015.html

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Avilai Nagy Szent Teréz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
581539
Feltöltve
2025.03.16. 20:50
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (3rd generation)
ƒ9/5 • 1/623 • 4mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 25.03.16. 20:50

"Avilai Nagy Szent Teréz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
581540
Feltöltve
2025.03.16. 20:50
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (3rd generation)
ƒ9/5 • 1/138 • 4mm • ISO25

581541
Feltöltve
2025.03.16. 20:50
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (3rd generation)
ƒ9/5 • 1/121 • 4mm • ISO40

581544
Feltöltve
2025.03.16. 20:50
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (3rd generation)
ƒ9/5 • 1/88 • 4mm • ISO80

581543
Feltöltve
2025.03.16. 20:50
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (3rd generation)
ƒ9/5 • 1/120 • 4mm • ISO80

581547
Feltöltve
2025.03.16. 20:50
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (3rd generation)
ƒ9/5 • 1/60 • 4mm • ISO125

581545

581546
Feltöltve
2025.03.16. 20:50
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (3rd generation)
ƒ9/5 • 1/90 • 4mm • ISO80

581542
Feltöltve
2025.03.16. 20:50
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (3rd generation)
ƒ9/5 • 1/121 • 4mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 25.03.16. 20:50

Adalék vagy máshol

"Avilai Nagy Szent Teréz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gánt
Feltöltő
Azonosító
581680
Feltöltve
2025.03.20. 07:58
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (3rd generation)
ƒ9/5 • 1/486 • 4mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 25.03.20. 07:58
Összesen 10 fotó

Műlap története

épp most
Az "Avilai Nagy Szent Teréz" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
5 napja
Czigány Árpád publikálta "Avilai Nagy Szent Teréz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.