Ráth Károly síremléke
Az avatóünnepségen rengetegen voltak, az avatóbeszédet Gelléri Mór kir. tanácsos, Ipartestületi igazgató mondta el. Felszólalt még Thék Endre, az Országos Iparegyesület alelnöke.
A beszéd egy idézetét kiemelném, gondolatébresztőként, hogy mennyit is változott a világ röpke száz év távlatából. A következtetések levonását mindenkinek saját magára bízom...
"A virágok el fognak hervadni, a koszorúk meg fognak semmisülni, azonban Magyarország iparosságának szeretete, ragaszkodása és hálája Ráth Károly emlékével szemben nem fog elhervadni soha, nem fog megsemmisülni soha."[5]
( a képek között lehet megnézni eredeti állapotában a síremléket)
A mellszobor eredetileg egy idősödő, bajszos, szakállas urat ábrázolt. Arca tekintélyt de szeretetet is tükrözött. Inget viselt csokornyakkendővel és zakóval. Az elmúlt közel 120 év azonban a megtette hatását: annyira erodálódott a szobor, hogy csak a formája ismerhető fel. A márvány szerkezete több helyen beomlott, arca felismerhetetlen. Ez abból az aspektusból érdekes, hogy az elhanyagolt emlékmű talapzatát nemrégiben felújították. Ezzel olvashatóvá váltak a feliratok újra:
Ráth Károly
1838-1902
A magyar ipar úttörő bajnoka és vezére
A lánya domborműve alatt:
Kegyelete és hálája jeléül emelte az ország iparossága
Természetesen azt is meg kell említenünk, hogy eme emlékmű alá temették később elhunyt feleségét, Ráth Károlynét született Végh Gizellát, és unokájukat, (István nevű fiúk fiát) Laki Ráth Végh Károlyt.[6]
[2] Ráth Károly (történész) életrajza - https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1th_K%C3%A1roly_(t%C3%B6rt%C3%A9n%C3%A9sz)
[3] Ráth Károly (gazdaságpolitikus) életrajza) - https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1th_K%C3%A1roly_(gazdas%C3%A1gpolitikus)[4] Ráth Károly emlékezete - Magyar Ipar 1907. november 3. 1103. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarIpar_1907_2/?pg=404&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)
[5] Halálozások - Az Újság 1906. április 11. 9. oldal - https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1906_04-1/?pg=280&layout=s (csak előfizetéssel olvasható)
[6] Ráth-Végh családfa - https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Kempelen-kempelen-bela-magyar-nemes-csaladok-1/9-kotet-106BA/rath-vegh-laki-10B8A/

"Ráth Károly síremléke" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/580 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ráth Károly síremléke" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/604 • 5.2mm • ISO25

ƒ180/100 • 1/1619 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ráth Károly síremléke" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/1240 • 5.2mm • ISO25

ƒ180/100 • 1/479 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ráth Károly síremléke" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/751 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók