Budapest, XI. kerület, Magyar tudósok körútja 1.

Alternatív, helyi címek:Jókai Anna urnája előtti dombormű, Jókai Anna síremléke

Budapest
XI. kerület, Magyar tudósok körútja 1.
A Magyar Szentek temploma altemplomában, a bejárathoz közel eső urnafülke fedlapján.

Avatás2017. június 26.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2025.03.24. 21:04
Búcsúzni kell.
Ez a műlap Jókai Anna (1932–2017) József Attila-díjas, kétszeres Kossuth-díjas, Prima Primissima közönségdíjas, a Nemzet Művésze címével kitüntetett írónőnek állít emléket.
Ez a műlap V. Majzik Mária (1949–2025) Magyar Örökség- és Prima díjas képzőművésznek állít emléket, aki március 16-án ment el. [1]
A kapocs, kapcsok: amikor először találkoztam V. Majzik Mária munkájával, egyben első benyomásom születhetett munkáiról, egészen egyéni ábrázolásmódjáról, az éppen a Magyar Szentek Templomában elhelyezett egyik alkotása volt (itt én egy kórussal énekeltem). Az óriás léptékű dombormű az Ima Magyarországért címet viseli és Jókai Anna azonos című versének "illusztrációjaként" jött létre. Ugyanitt, a templom kertjében szintén az írónő egy írása, a 'Krónikás ének 1956-2006 több szólamban' c. verse képi megfogalmazása is látható.
Ők nem csak ismerték egymást, nem csak jó volt a munkakapcsolat közöttük, de jó barátságot tápláltak, kiegészítették egymást.

Most, hogy V. Majzik Mária halálhírével szembesültem, keresni kezdtem, hiszen életművének leglényegesebb darabjaival találkoztam már azt követően, mint amikor az "imát" és rajta keresztül a két szellemi szerzőt megismertem.
Most találom: Jókai Anna itt, ennek a templomnak altemplomában nyugszik és "síremlékét" V. Majzik Mária domborműve díszíti. Így adódott a kettős megemlékezés.
A művésznő meg is szólalt alkotása kapcsán a búcsúztatóról készült híradásokban. Elmondta azt is, már érzi a hiányát az írónő bölcs nyugalmának és beszélt alkotásáról is. "...az általa mintázott domborművön a galamb a Szentléleket szimbolizálja, a nap pedig azért tűnik fel az alkotáson, mert az égitest a világosságot, a békességet hozza el úgy, ahogy ezt Jókai Anna gondolatai, írásai, beszédei teszik." [2]

V. Majzik Máriáról: "Alkotásai szuggesztíven, ugyanakkor szigorú, nemes egyszerűséggel megkomponált remekművek: találóak, lényegre törők, egyéni látásmódot tükröznek. Azon művészek közé tartozik, akik „jól látnak” és „jól fogalmaznak”. Munkái letisztult
gondolkodásmódot tükröznek. Kerül minden művies megoldást. Játékos könnyedséggel alkot.... Jellemző a kéz- és arc hangsúlyozottsága, valamint az egyedi, eredeti gondolatok, kompozíciók..."
Források:
[1] Elhunyt V. Majzik Mária: https://kultura.hu/elhunyt-v-majzik-maria-kepzomuvesz/
[2] Jókai Anna búcsúztatójáról: https://www.magyarkurir.hu/hirek/vegso-bucsut-vettek-jokai-annatol
[3] V. Majzik Mária munkássága (Kölcsey Ház Alapítvány): https://www.kolcsey.org/wp-content/uploads/2018/06/V.-Majzik-M%C3%A1ria-munk%C3%A1ss%C3%A1g-2017.pdf
További linkek
Jókai Anna életrajza: https://mmakademia.hu/mobil-eletrajz/-/record/MMA8694
V. Majzik Mária élete, munkái: https://www.magyarkurir.hu/hirek/elhunyt-v-majzik-maria-kepzomuvesz

Cím alapján hasonló

"Szentlélek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
582027
Feltöltve
2025.03.24. 17:54

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.03.24. 17:54

"Szentlélek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
582014

582015

582017

582013

582021

582020

582024

582016

582019

582026

582023

582022
Feltöltve
2025.03.24. 17:54
Képinfó
Szignó a képen

582025

Összesen 14 fotó

Műlap története

2 napja
Göröntsér Vera publikálta "Szentlélek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.