Regnum Marianum-emlékkő
Mint annyi hasonlót, a "kommunista diktatúra" idején a Regnum Marianum közösséget is betiltották.
1951-ben, a Felszabadulás tér kialakításakor, a központi döntés alapján a templomot felrobbantották. Történt 1951. szeptember 23-án. Helyére – mint ismert – Sztálin monumentális szobra került.
Az egykori templomra a most ott felállított, fából készült emlékkereszt emlékeztet.
A lerombolt templom jogutódjaként épült fel a Zoborhegy téren a Magyarok Nagyasszonya-templom 1994-1996 között. Ennek kertjében áll az emlékkő, ami a lerombolt templomra emlékezik, amit a dombormű középpontjában álló kép idéz fel. A kép azonban nem "realista" módon mutatja a jogelődöt, azt a tornyot is kőbe vésték, ami annak idején nem épülhetett meg.
A bal felső sarokban, a korabeli címer alatt Szentmihályi Szabó Péter sorai olvashatók:
"Szűz Mária, templomod rombolva porig,
csak imánkban panaszoljuk, ami bánt.
Hitünk hazánk maradéka van itt,
Könyörögj értünk Boldogasszony Anyánk!"
Az emlékműnek áll egy testvére Süttőn. Pontosan úgy néz ki, mint ez a változat, csak itt az ablakok, mélyedések arany színre vannak színezve. Ott az alkotó rovata ki van töltve, de nem látom, honnan származik az adat.
Másrészt itt sem dokumentált, mikor állították az emlékkövet, vagyis nem biztos, hogy melyik példány készült előbb. Így ezeket az adatokat egyelőre nem jelölöm.
Normál és archív fotók

"Regnum Marianum-emlékkő" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol