Ez az alkotás egyike Németh János jellegzetes, eredetiséget sugárzó munkáinak.
Bár művészeti vezetői, tanárai is meglehetősen jó hátteret biztosítottak, fontos az "örökség", amit munkáiban továbbvisz.
Kostyál László róla, illetve művészetéről szóló írásából:
"A szellemi kincsestár alapvető rétegét a népi kultúra alkotja. Göcsej föld- és erdőszagú, titkokat rejtő, legendákkal átszőtt dombjainak népművészete és hitvilága, az itt lakó egyszerű emberek generációk hosszú során át felhalmozott bölcsessége. A földet művelő paraszté, a botjára, csutorájára csodálatos díszt faragó pásztoré, a szépen csengő edényeket remeklő fazekasé, a primitív voltában is tökéletes bútorokat összeállító asztalosé vagy a borzongató regéket mesélő öregemberé. A betűt - televíziót, számítógépet, mobiltelefont stb. - sokszor nem ismerő embereké, akik valamilyen titokzatos módon mégis tökéletesen, helyes értékrendet kialakítva, a jót és a rosszat nevén nevezve tudtak eligazodni a világban. Németh János elleste tőlük természetességüket, közvetlenségüket, jelképeiket. Megtanulta, hogy rohanó, a tűnő időt megragadni egyre kevésbé tudó világunkban is vannak állandó értékek, amelyek nem függnek a változó korok illékony eszméitől, mert felettük állnak. Elsajátította spekulációtól és sallangoktól mentes látásmódjukat, amellyel a látott dolgokat a maguk vaskos valóságában ábrázolják, és nem elmélkednek térbe helyezésen, kompozíción, árnyaláson és hasonló úri huncutságokon. Nem ismerik Brunelleschi tudományosan megszerkesztett perspektíváját vagy Tiziano koloritját, motívumaikat, figuráikat „csupán" úgy ábrázolják, "ahogyan kell", de mégis hozzájuk hasonló meggyőző erővel.
Ugyanezt az akadémikus európai szemlélettől eltérő lényeglátást figyelte meg Németh később az egyiptomi és a mezopotámiai művészetben is, vagy akár a bennszülött népek ábrázolásain, és megfigyelése - akár a múlt század elején az avantgárd művészeket – megerősítette abban: jó úton jár. "

---