Kezembe került egy újságcikk nemrég, amely azt tudatta, hogy hurrá, megvan a rég elveszettnek hitt gyönyörű mű, és hogy ezt már 2006-ban visszatették a Bálterembe.
Akkor kezdtem csak igazán gondolkodni, ugyanis én rendszeresen járok koncertekre, különféle rendezvényekre. Többek közt ebben a teremben is megfordultam az utóbbi években többször is.
De én nem láttam sehol az egykor, 1978. november 6-án megnyitott régi Kölcsey Művelődési Ház aulájában elhelyezett művet.
Aztán június 17-én rájöttem, hogy miért. Aznap egy fotókiállítás megnyitóján voltam az épületben, és fogadást tartottak utána a bálteremben. Nem a szokásos módon, koncertre volt berendezve a terem, hanem asztalok, pezsgő...
És egyszer csak hátra néztem, oda, ahová rendszerint csak a zenészek látnak, mert ez a fal mindig a közönség mögött van, a színpaddal szemben. Persze hogy nem volt nálam a fényképezőgép!
Úgyhogy bocsika, ez más képe. De ha legközelebb megyek, tudatosan készülni fogok a fotózásra.
A dombormű carrarai márványból készült, ha jól látom a képen függőlegesen öt , vízszintesen meg 18 , tehát összesen 90 darab négyzet alakú lapból áll. Én hat emberi alakot tudtam kivenni így a kép alapján. A lapocskák mérete egyenként 47x45 cm.
A dombormű teljes mérete 8,5 x 2,25 méter.

A régi Kölcsey Művelődési Házat különböző okokból a földdel tették egyenlővé, az ezredforduló környékén (ilyen gazdag ország vagyunk!). Hogy aztán 2005-re felépítsenek egy új Kölcsey Központot, és egy kicsit profilt váltsanak. Az addig évtizedeken át jól működő közművelődési csoportok egy részének máig sincs megfelelő helye a városban.

Ez a mű tehát újra elhelyezésre került, aminek örülni kell; de a másiknak, Berki Viola: Tempefői című üvegmozaikjának mai napig nem talált megfelelő új helyet a város, és dobozokban várja sorsát, egy pincében. Kb. 60 négyzetméter, és a becsült eszmei értéke 230 millió forint az üvegmozaiké.