Dr. Lenkey István Művészettörténész-író elemzése, Kozármisleny „Forráskő” című szoborról:
Kozármisleny város születése első évfordulójának ünnepére s egyben Kiskozár és Misleny községek egyesülése 80. évének tiszteletére készítette Balázs Balázs szobrászművész a város önkormányzata és képviselő-testülete felkérésére Forráskő cím alkotását.
E mélydombormű alapanyaga carrarai fehér márvány, melyből évezredek óta Európa-szerte sok-sok míves szobor, szökőkút, épület készül. Méltó Kozármisleny ünnepéhez, hogy ilyen nemes anyagból állítsanak emlékművet. A domborműnek megformálása is különleges, nem szokványos megoldás. A szobrok többnyire szélesebb talapzatról indulnak, s felfelé keskenyednek. Itt ennek fordítottja történt: a két és fél méteres alkotás karcsú indítású és felfelé egyre kitárulkozóbb, ahogy a természet lombos fáin láthatjuk. E látvány sugallatára a művész életfát formált a városnak, mégpedig két összenőtt életfát, mely az édenkerti fák mintájára két tőből ered. Ezek a tövek együttesen „beépülve” az alapkőbe arra utalnak, hogy a két szomszédos községnek hosszú időn át közös gyökerek biztosították az életfeltételt, a fejlődést, az összekapcsolódás, az együttműködés lehetőségét, ahogy az élő fa is megkapaszkodik gyökereivel a földben. Aztán a törzsek megerősödve, az ágak kilombosodva egyre terebélyesebbre formálják az egymásba kapcsolódó és az ég felé törő fák lombkoronáját mutatva a kitárulkozás, a nyitottság, a növekedés, a fejlődés lehetőségét. A múlt, a jelen és a jövő hármasságát is szimbolizálja a mű. Ugyanakkor a fa az örök fejlődés jelképe is évenkénti megújulásával, hosszú életével, hatalmas erejével. E dombormű életfája azt az életerőt példázza, amely megtartotta a települést az elmúlt évtizedekben, s lehetőséget ad a további növekedéshez, fejlődéshez. A szobrász azért adta a „Forráskő” nevet alkotásának, mert a két életfa találkozásánál a háttérből majdan előzubog a víz mintegy forrásként öntözve az életfákat és a tövüknél nőtt vízinövényeket, liliomokat, nádakat, hogy majd befolyva a medencébe szökőkutak formájában újra felbuzogjon. A mitológiában jellegzetes motívum az élet vizének, forrásának az életfa mellőli eredeztetése. Így a víztől a fa virulhat, gyümölcsöt is hozhat. Balázs Balázs kettős életfája is termett egy almát, mely szimbóluma a tudásnak, az állandó frissességnek, de a békének, a harmóniának is.
Ha figyelmesen megnézzük a faágak egymásba fonódását, rájövünk, hogy az alkotó játékosan, mégis észrevehetően belerejtette a formákba a 80-as számot is. Ugyanilyen finom az a technikai megoldása, hogy ahol a márvány erezete mintázhatja a falevelek erezetét, ott nem erőszakoskodott a vésővel. Jelzésszerűen a város címerét is feltüntette. S aki körbejárja majd a medencét, azt láthatja, hogy a mélydombormű hátoldalát márvánnyal burkolt oszlop támasztja meg, mely akár modern szoborként is felfogható. A városháza előtti téren kialakított alkotás-együttes szép látványával és majd a vizet permetez szökőkútjával megállítja, gyönyörködteti, felfrissíti az arra járókat. Jobi Károly építész terve összhangban van a környezettel és a márvány domborművel. Ez egész könnyen megtörténhetett, mert annak idején Balázs Balázs tanította Jobi Károlyt rajzra és művészettörténetre. Mester és tanítvány véletlen, érdemi találkozása ez! Alkotásuk szépségét Siklósi György helybeli kőművesmester igényes kivitelez munkája teljesítette ki.
Nagyapáink diófát ültettek, hogy mi: unokáik, dédunokáik megpihenhessünk alatta élvezve lombját, gyümölcsét. Évszázadok óta híres emlékfákhoz zarándokolnak az emberek: Csontváry cédrusaihoz, Arany János Margit-szigeti tölgyfáihoz, a Sváb-hegyi Normafához.
Kívánjuk, hogy így váljék enyhet és erőt adó zarándokhellyé ez a márvány életfa is. A rajta megcsillanó napsugárral emlékeztessen mindenkit a közös munka örömére és a város napfényes jövőjének lehetőségére!
Ahogy Weöres Sándor írta (A fogak tornáca cím versében):
„És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység
és magasság és minden égtáj!
Út maga, mindenfelé.”