Szép mesterségek kezdete
A műlapon látható, szabadtéren elhelyezett alkotásról továbbra sincs semmi konkrét hír, de az eredeti alkotás a Magyar Nemzeti Galériában látható.
Szerintem egy másolat lehetett a kertben, ami a Béla anyagában volt.
Úgy tűnik, a "ki" kérdése megoldódott az alábbi írás leírása alapján. Kicsit bővebben emeltem be az előzményekből, ami a kor ébredő művészeti életének egy szeletét mutatja be.
" A köztudat megtapasztalta, hogy a művészet, amint főúri-főpapi kézből nemzeti kézbe kerül, nemcsak nyomban eszmei-politikai kérdéssé válik, hanem gazdaságivá is. A művészetre — különösképp a drága szobrászatra — szánt összegeket arányba kell hoznia más szükséges kiadásaival. Hírlapi cikkek tucatjai figyelmeztették erre. Ferenczy neve és a klasszicizmus a köztudatban mintegy szinonimákká lettek. De ajánlatos óvatosnak lenni: Ferenczy eszmélése és munkálkodása idején a legkülönbözőbb irányzatok éltek egymás mellett. Amikor a magyar ifjú 1919-ben a biedermeier Bécsből Rómába érkezett, ott éppen a mintaszerűen romantikus angol Byron portréját a mintaszerűen klasszicista dán Thorvaldsen faragta. A színházakban , -mint tudjuk, gyakori látogató volt- Alfieri uralkodott. Mindez szükségszerűen hatott egymásra. Megmutatkozik ez már a Rómából hazaküldött Pásztorlánykán is. A szerkezetét tekintve a hazai szobrászat megalapításának jelképévé vált mű szilárd és szigorú, témájára nézve szentimentális, a művészet keletkezését a kedvesét megörökítő lányka történetével kapcsolja össze. Hazai fogadtatását tekintve, ez volt Ferenczy legsikeresebb munkája. Fáy István gróf még a másolatát is elkészíttette magának. Olyan becsben állt, hogy amikor Ferenczy gyengébb művekkel jelentkezett, sokan kétségbe vonták, hogy ő készítette a Pásztorlánykát (eredeti címe szerint: A Szép Mesterségek kezdete). " [1]
Reményeim szerint a többi kérdésre is hamarosan meglesz a válasz.
előfizetéses: https://adt.arcanum.com/hu/view/HELIKON_1991/?query=%22Ferenczy+Istv%C3%A1n%22+P%C3%A1sztorl%C3%A1nyka+m%C3%A1solat&pg=222&layout=s
Blogbejegyzések a műlapról
Ferenczy István bemutatása

Normál és archív fotók

"Szép mesterségek kezdete" c. alkotás fotói
ƒ2200/1000 • 1/33 • 3.4mm • ISO198
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Szép mesterségek kezdete" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Adalék vagy máshol

"Szép mesterségek kezdete" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

ƒ35/10 • 1/20 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szép mesterségek kezdete" c. alkotás fotói
Archív fotó

ƒ35/10 • 1/30 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Szép mesterségek kezdete" c. alkotás fotói
Adalék