Széchenyi emlékpad
„A Széchenyi-halom, melyet eddig csak egy egyszerű kőrakás jelölt, a nagy hazafi iránt hazaszerte tanúsított kegyeletnél fogva, mindig von oda látogatókat, kik közöl többen emléksorok feltűzésével is siettek kegyeletüknek kifejezést adni. Ezt tapasztalván a Széchenyi hegy egyik hazafi-érzelmű nyári lakója, az oda zarándoklók részére egy márvány ülőkét készíttetett, mely egyúttal mint semmi kifogás vagy ellenvetés alá nem eshető emlék, maradandóan jelölendi a Széchenyi halomnak elnevezett kies pontot, s e czélból egy szép fölirattal is el van látva. A márvány ülőke fölállítása múlt csütörtökön ment végbe, s némi ünnepélyes szint nyert azáltal, hogy az eszme teremtője és végrehajtója, odagyüjtvén hegyi lakostársait, egy tartalomdús rövid beszéddel avatta föl a Széchenyit jól példázó, hasznot és kényelmet egyesítő szerény emléket. Ezenkívül még egy zárral ellátott szekrény is álland itt, hová a látogatók emlék-lapjaikat helyezhetik. A derék hazafi, kinek e jó eszmét s annak kivitelét köszönhetjük, Érkövy Adolf a »Magyar Gazda« szerkesztője.” Sürgöny újság 1861. szeptember 15. vasárnap [1]
Felirat a padon:
"Vándor ki utad ere hoz a kézhordta kőrakáshoz, tudd a legnagyobb magyar nevét a dicsők dicsője a nagy SZÉCHENYIÉT! Keresztelője volta honfi-kegyelet, tisztelve áldva és nemes érdemet viseli az orom most és minden koron"

"Széchenyi emlékpad" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"Széchenyi emlékpad" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/320 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Széchenyi emlékpad" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/200 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Széchenyi emlékpad" c. alkotás fotói
Kép - 204469