Borbély Sándor (Aranyosrákos, 1866. január 14. – Vác, 1932. december 29.

"Földművelésből élő tanult nemesi családból származott. Gyermekéveit szülőfalujában töltötte. Tordán és Kolozsváron tanult. Házitanító volt Korbuly Ignác ügyész két fia mellett. 1889-ben végezte el a tanítóképzőt Budapesten, és még ugyanebben az évben a tordai unitárius algimnázium seniora lett. Szakvizsgát tett lélektanból és a siketnéma oktatás történelméből.
...
Európa hírűvé tette a magyar gyógypedagógiát. A tantervben az oktatás célját a következőképpen fogalmazta meg: „A társalgási, közvetlen beszélgetési formán keresztül a siketet beszélővé tenni.” A tanterv hatására minden osztályban bevezették az Urbantschitsch-féle hallási gyakorlatokat. A „ Vezérkönyv a siketnémák beszédtanításához” című két kötetes műve tartalmazza mindazt, ami egy második és harmadik osztályos siketnek igazán hasznos. Ebben a műben megmutatja, hogy az adott alkalommal mit, mennyit, hogyan kell és szabad ezen a fokon nyújtani, mennyire szabad a siket gyermek agyát megterhelni. Ezzel párhuzamosan 1900 és 1904 között ő vezette a Vácott működő Gyógypedagógiai Tanítóképző-tanfolyamot. (Ezt 1908-ban Budapestre helyezték át.)"

1903-ban „Borbély Sándornak a Siketnémák Váci Országos Intézete igazgatójának a gyógypedagógia terén szerzett érdemei elismeréséül, a király Őfelsége a Koronás Arany érdemkeresztet adományozta.”

---