Ezt a kaput 2006-2007-ben restaurálták, a kaput atrtó oszlopokkal együtt, melyet Makovecz Imre új alkotása díszíti (a Nap és az Éj Királya). Ennek felavatása2007-ben történt.

Ha magát a kaput nézzük, érdekes dologra lehetünk figyelmesek. Ha kintről megyünk befelé, akkor a kapu mintázata szinte 'invitál' bennünket befelé. Amikor kifelé jövünk 'szinte búcsúzik Tőlünk, de az ember úgy érzi 'visszavárja'. A kaput tartó oszlopokon bal kéz felől a Nap, jobb kéz felől az Éj Királya láthatható ábrázolva.

Ezt a verset a temető bejáratánál lévő felujjított bejárati kapu elkészülésének alkalmából írta a költő. (A benne található helyesírási hibák nem elírások; a költő 'fejezte így ki magát'. )

Temetőkapu

Vannak kapuk, különfélék:
gyengék, silányak, erősek, díszesek
mindegyiknek többnyire egy a dolga:
van ki előtt nyitják, s van ki előtt zárják a teret

más a kint és más a bent,
van aki belül úr és van aki kintrekedt
van kapu, mely titkot, vagy kincset véd
míg másik régen másé volt jószágot rejteget

van, mely védi lakóját, ki riadt vadként menedéket
keres
s dúló támadásoktól reszketve búvik mögötte meg
s van ki hivalkodik: ezen be nem jössz hozzám
komám, csak, ha én akarom, s e kiváltságot neked
kegyesen megadom!

van, mikor örömmel lépsz át
egy jól ismert kapun
hisz bizton vár reád ott valaki
kinél szívedet zálogban olykor ott hagyod

s van, mikor a kaput bevágod magad mögött
visszatérni nem kívánsz soha
kilincse érintését is elfelejti kezed
kulcsát eldobod valahol, amerre mész tova

vannak kapuk, melyeken túl várnak rád régóta,
s látogatásod ünnep lenne az ottlakóra
s te még sem érkezel - csak múlnak az évek
s te már a kapuhoz vezető útra sem emlékezel

s van mikor rátalálsz egy rég ismert kapura
oszlopa megdőlt, a zsanér nyikorog
szemed a kapun túli homályban fürkészi: van e még
lakója?
s kezed remeg, ha kilincsét megfogod

s van kapu, melyen csak egyszer haladsz át
vissza nem térsz soha
s nem is magadtól mész,
téged meg sem kérdezve, mások visznek oda

Ez a kapu a lelkek találkahelyének kapuja
mögötte a korábbi városlakók lelkeinek gyűjtőtábora
válogatás nélkül befogad mindenkit
akit csak kivisznek oda

s az élő lelkek is találkára járnak oda
keresik a régvesztett szülőt, kedvest, vagy gyermeket
s egyazon az óhajtásuk, hogy az élő
s holt lelkek újra ölelkezhessenek

Noha, akiket itt látogatsz nem szólnak vissza
bármit mondasz is nekik
hallgatnak, mint köröttük a megannyi sír
kezüket megfogni sem tudod már soha

s még is mész, belülről űzötten, nyitod, s zárod e kaput
mész fáradtan, bénán, bottal, vagy támasztó karon
hisz oly sok erőt és örömet kaptál tőlük egykoron
s most várnak rád végtelen türelemmel, hallgatagon

Oly jó, ha tehetsz értük bármit
mely emléküket még összetartja benned legbelül
s így valami átragad terád belőlük
ami egykori énükből agyadba, s lelkedbe kerül

emlékhelyük lehet márvány, gránit
vagy puszta kő, melyet benőtt a moha
lelkedben az emlékek lángok-martalékává váló
tűzét oltja, ha kezed bármi szívednek vígaszt
adót elhelyez oda

örökölni nem csak vagyont, s hatalmas birtokot
lehet, lehet finom érzületet is, jószándékot és
békét kívánó szellemet, tenni akarást, hogy
boldogsága, s öröme másnak is legyen, s ha a
holt ezért tenni már nem is tud, legalább az élő
tegyen

Ez a kapu, mely előtt álunk, az elmúló város
kapuja, hisz egykori lakói költöztek ide át
kik sokat fáradoztak értünk,építve nekünk
gyárakat, utakat, s iskolát
kaptunk tőlük sok jó szót, finomságokat, az
iskolákban tudást, s a korházi szobákban
sápadtan feküdve, sok biztató szót, s gyógyító
ápolást

A nagy Mester, ki alakját e kapunak
megálmodta, tudta jól, ide csak olyat állíthat,
kinek hatalma van az emlékeket magával
ragadni akaró futó idő felett, mely kincs nekünk
akkor is, ha csak néhány perc lehet
ezért a Nappal és az Éj Királyai öröködnek
drága halottaink szelleme felett

RAZ, 2007, május