Károlyinál a két összeboruló és nem találkozó ívnek - nincs közvetlen jelentése. Szerepe az első pillanatban annyi, hogy a majdnem talajszintre helyezett, életnagyságnál alig nagyobb szoboralak 'civilségét' feloldja, és a vele való találkozásunknak keretet adva, azt mintegy előkészítse. Erre szükség is van, hiszen külsőségeiben (jól szabott, szinte naturalisztikusan mintázott öltöny) hangsúlyozottan reális, mindennapivá egyszerűsített alak, és ez hozzátartozik a mű plasztikai elgondolásának lényegéhez.

Egyik nyilatkozatában a művész kijelentette: 'A mű sohasem ábrázol, mindig előhív valamilyen létező képet, gondolatot' - mármint a művészből, majd az alkotás közönségéből.

A gróf pedáns, kimért, okos alakja szertartásosan merev, s egész megjelenésében - ahogyan a botra támaszkodik, vagy kezét óvatosan a legjobb angol szabó varrta zakó zsebébe süllyeszti - úri. Ez a jól nevelt úr volt az, aki felelősséggel vállalta azt a polgári demokratikus forradalmat, amelyen birtokos-nemesi osztálya csak veszthetett. Szellemileg milyen hosszú utat kellett megtennie ennek a grófnak, amíg a 30-as években eljutott a kommunistákkal való politikai-morális együttműködésig! A gróf és a kommunisták - ezt a kettősséget érezzük ebben a szoborban, s azt a visszavonultságot, amelybe politikai pályafutása torkollt.
Minden emberi sors társadalmi hatások kereszttüzében és végeredményeként teljesedik be, vagyis ellentmondásaiban. Igaz ez Károlyi sorsát, életművét tekintve is.
/Forrás: Harangozó Márta: Varga Imre, 1977./

Szerintem a Károlyi szobor feletti, egymással nem találkozó íveknek igenis, döntő fontossága van. Az első Magyar Köztársaság elnökét Franciaországi emigrációjából hazahívták, hogy a Második Világháborút követőn vállalja újra a Köztársasági Elnöki teendőket. Ám úgy alakult, hogy nem választották újra elnökké, de később Párisi nagykövet lett. A Rajk perrel kapcsolatban visszarendelték kihallgatásra, de mert már átlátott a szitán, nem akart jönni. Ám a Párisi Szovjet nagykövetségen rendezett fogadás ürügyén, le akarták tartóztatni. Ám Felesége, Andrási Katinka, informális úton tudomást szerzett az igazi szándékról, és 'angolosan' távoztak.
Károlyi a kommunizmussal szemben naiv szimpatizáns volt, és csak lassan ébredt rá a diktatúra igazi lényegére. E megkésett felismerés vezetett korábban politikai tévedésihez is. Károlyi a Francia és Angol demokrácián nevelődött, és fel sem tételezte, hogy a kommunisták csak álcának használják ez eszméket. Vagyis, Károlyi demokratizmusa ténylegesen nem találkozott a kommunizmus álságos 'demokráciájával'. Meglehet, a kommunisták már időben meglátták, - ezért torpedózták meg ők is másodszori elnökké választását, - de lehet, hogy ez csak az utókor felismerése, Ő maga ezt sohasem mondta ki tisztán. De Varga Imre meglátta ezt az alapvető összefüggést. És jó, hogy szemünk elé tárta.
És, akár tetszik akár nem, mégis Ő volt első köztársaságunkhoz vezető polgári forradalmuk vezére, és első elnöke. Az ellentmondásokat jól összegezi Varga Imre szobra.