Idézet, innen:

http://www.retsag.net/

„Terman Sándor kiállítása a rétsági művelődési központban
Terman Sándor 1928-ban született.
Tősgyökeres romhányi családból származik.
Valamikor az 1700-es években telepítették oda a ma is ott élő´ németes
hangzású családokat. Szülei egyszerű földműves-napszámos emberek voltak.
Már az elemi iskolában felfigyelt a kántortanító a jó képességű´ gyerekre. A nagybátyja katonatiszt volt, s szerette volna, ha ő is követi ezen a pályán. Minden tavasszal beiskolázta ennek érdekében az akkori levente egyesület, így kapott némi katonai elő´képzést. A 45-ös változás aztán elfújta mindezt, de azt az indíttatást, amit ott kapott, később hasznosítani tudta. Leszerelése után a romhányi gyárban dolgozott. Jó sportoló lévén tagja volt a romhányi futballcsapatnak. Támogatásként ő kapta meg a romhányi gyárban jelentkező összes fuvaros munkát.
Lovas kocsikkal hordták a vagonban érkező szenet és az árút. Az idő változásával egyre több feladatot bíztak rá. Először egy évre kérték fel a tanulmányai miatt helyettesítendő romhányi tanácselnöki tisztségre. Úgy látszik az új feladatkörben is megállta a helyét, mert az egy év lejártával Diósjenre helyezték hasonló pozícióba. 1958-tól
1963-ig állt a börzsönyaljai falu élén. Azidőtájt – lévén a térség legjelentősebb települése– a diósjenői kultúrházban rendezték a járás legfontosabb kulturális eseményeit. 1963-ban felkérték a járási sportvezetői teendők ellátására, ott azonban előírás volt a katonai képzettség. Mindjárt beíratták a tisztiiskolába.
Három évig minden nyáron két hónapot töltött el a debreceni katonai alakulatnál.
Őrmesterből hadnaggyá léptették elő. 1969-ben újabb kihívás előtt állt. Rétság akkor egyesült Bánkkal és Tolmáccsal, s a közös tanács élére választották meg. Akkor indult Bánkon az üdülőfejlesztés. 504 üdülőt adtak el. A rétsági fejlesztés is akkor indult. A művelődési központot is akkor építették.
Időközben történelem-filozófia szakon főiskolai végzettséget is szerzett. 1978-ig látta el a feladatot Rétságon, amikor Romhányból ismét megkeresték, s reá bízták a gyár személyzeti oktatási osztályvezetői teendőit. Közvetlen az igazgató mellett dolgozott. 1250 alkalmazott volt akkor a romhányi gyárban.
Kőfaragással akkor kezdett foglalkozni, mikor az államigazgatási feladatai mellett erre is tudott némi időt szakítani. Képesítést is szerzett hozzá: kőfaragó mesterséget, s mellé épületszobrászi végzettséget. Nyugdíjas
korba kerülve sem tétlenkedik. Idegenvezetőként mutatja meg a vidékünkre érkezőknek a táj szépségét, s meséli olykor kalandos olykor vérzivataros történelmünk eseményeit. Lokálpatriótaként gyűjti a múlandó múlt értékeit, és mesél ezekről a három unokájának és négy dédunokájának. S mindemellett – így túl a nyolcvanon is immár – töretlen lelkesedéssel vág neki egy-egy kőtömbnek, hogy aztán Rákóczi képmása, egy romhányi arc, egy bájos tekintet, vagy akár egy érzelmet kifejező alkotás bújjon elő a kalapácsütések révén. A kő rideg anyag. Avatott szem és elhivatottság, kitartás és szakmai hozzáértés kell, hogy valaki meglássa benne a szépet, s hogy kibontsa belőle azt a figurát, amely aztán a szemlélőnek is örömet okoz. Terman Sándor rendelkezik ezen képességekkel. Így válhatott lehetővé, hogy szobrai nem csupán a térség falvaiban láthatók, hanem messzebb vidékeken is, még Kárpátaljára is jutott belőle. A kőfaragásnak századokra visszanyúló hagyománya van Romhányban. Mindig voltak emberek, kik építőanyagot, egy-egy díszesen faragott kapuoszlopot, kerékvető követ, itató vályút, vagy akár sírkövet, feszületet faragtak belőle. Terman Sándor ezt a szép hagyományt folytatja. Ő a kőfaragó, aki mosolyt fakaszt kövekből. V.J.”

Itt a jó példa,arra,hogy vannak 'rossz szobrok'is.Ebből a nagy emberből így kell 'kicsit' csinálni.Szeretném vitára bocsájtani,hogy maradjon vagy ne. Szerintem rossz példa mutogatni,mert abszolút aránytalan.Stb-stb.