Egy 2008-as interjúból az alkotó Radnótit idézi: „Naptestű szüzek, pásztorok és nyájak”. A folytatásban ezt az alkotást is említi: "...A mindennapi gondok fölé emelkedő anyaság megragadása. Ahogy Botticellit néztem, arra gondoltam, de könnyű volt neki. Megpillantja éppen a kagylóból kilépő Vénuszt, csak le kell skiccelnie. De hát ez képtelenség. Botticelli egyáltalán nem tükrözte a kor konkrét valóságát. Mérgezések és orgyilkosságok, pestis és lepra, ez volt a valóság. A művészet az, amire vágyunk, amit szeretnénk. A művészetben az álom is valóságos. Élhetek képzeletemben egy másik korban is. Akkor találtam meg magam. Lemezből domborítottam egy lányfejet. Egy elmélyült, tiszta és komoly arcot. Alázat is van benne, ahogy kissé lehajtja fejét. Kerestem valakit, és öntudatlanul így fogalmaztam meg: egy lány és egy várandós nő állnak egymással szemben; anya gyermekével több változatban, egy áldott állapotban lévő nő szobra; éneklő lányok; próféták..."

---