Kora este volt, amikor megérkeztem Ózdra. Régóta bakancslistás volt a város. Nem készültem fel alaposan a település számomra érdekes látnivalóiból, de volt jópár célpontom. A Velence-telepen lévő Ludmány-sgraffitóhoz kora este érkeztem. Óriási szerencsémre nyitva volt az intézmény kapuja és nem az utcai kerítésre csimpaszkodva kellett fotóznom.

Először nagyon megijedtem, amikor megláttam felállványozva az épületet. Miközben kattogtattam megérkezett a biztonsági őr is. Tudtam, hogy nem fog neki tetszeni, hogy az iskola udvarán vagyok engedély nélkül, de mielőtt megszólalt volna, hirtelen feltett kérdésemmel belefojtottam az esetleges leteremtésem gondolatát is.

„Ugye nem fogják leszigetelni és eltüntetni örökre?” – kérdeztem.
„Hova gondol uram, ez védettség alatt áll!” – hangzott a válasz.

Mondani sem kell, óriási kő esett le a szívemről. Beszélgetésbe elegyedtünk, de közben óvatosan közölte, hogy nem lehetnék az iskola udvarán, mert építési terület. Még gyors részletfotózásokat követően sikerült elcsípnem az alkotói szignót és évszámot is: L.O. 67.

Köszönöm, köszönjük Ózd!