Átfogó összefoglalót találtam, ami leírja a szobor állítását megelőző történéseket, beszámol az avatásról – mindez 1966-ból.
Az ünnepségen az illusztris vendégeken kívül 15-20 ezer ember is jelen volt. A leírás szerint a tér zsúfolásig megtelt, a hegyoldal is emberekkel volt tele, még a házak tetején is lelkes polgárok figyelték az eseményeket.
Leírás a szoborról: "Kossuth ércalakja nagyobb az embermagasságnál. A szabadságharc Kossuthját ábrázolja, ki városról-városra sietve, szervezte a honvédséget. Férfias alakját magyar ruha takarja és mentéje könnyedén hátravetve, lóg a vállán. Jobb karját magasra emeli, mintha most is fegyverre szólítaná a népet. Tollas kalapját a kard markolatán pihenteti....A szobor ún. antipatinával van bevonva, amely a bronz csillogó színét sötétzölddé változtatja, de aztán évtizedekig megóvja a szobrot a feketedéstől.. ."
Számomra még ennél is érdekesebb, az alkotó, Róna József személyes hangvételű szavai: „Még szoknyás gyerek voltam, mikor már e névért (Kossuth) lelkesedtem. Követválasztás volt és szülőfalumon is átvonult az öreg Madarász József. Mi gyerekek, aprók és nagyok, utánavonultunk a bandériumos kortesmeneteknek és belerekedtünk Kossuth és Madarász éltetésébe. Pár év múlva meg befirkáltam a falakat fekete szénnel... És ha valahol ezt látták: Éljen Kossuth Lajos! — minden esetben én kaptam ki, akár én tettem azt, akár nem. Mikor felnövekedtem, gyökeret vert bennem a lelkesedés mindenki iránt, aki szabadságharcunkban részt vett. Minden egyes hőse képzeletemben alakot öltött. így láttam Kossuth Lajos délceg alakját, bár sohasem láttam igazán. Hallottam érces hangját és lelkem ott volt mindenütt, ahol ő csodákat mívelt. Hóbortos rajongó! — mondja az olvasó. Igaza van. Az voltam. Voltam. Ma nem vagyok már ilyen. Jöttek az élet keservei, a művészpálya szörnyűséges küzdelmei és szívem rajongásának sok virága elvirult, elhervadt. . . Azt mondják rólam, hogy gondolkodó művész vagyok. Köszönöm a kétes értékű bókot. De higyiék meg, mikor ezt a Kossuth szobrot készítettem, igazán nem gondolkoztam! Hiszen csak gyerekkorom, ifjúságom emlékeit kellett feleleveníteni! Csak testet kellett adni annak, ami bennem élt. Mikor hét éves voltam, már ilyennek láttam őt, mint amilyennek ma harminc év után a valóságban. Gyermeki fantázia alkotta meg azt harminc év előtt... s amit ma, mint érett művész hozzáadtam, az csak technika, az csak művészi tudás."

---